Az első napom után este Zsolti már várt otthon. Gondolhatjátok, mire értem haza, ha 21.30-kor végeztünk és kb. egy óra a bicikliút hazáig a tök sötétben. Szerencsére végig van kiépített bicikliút, vagy legalább járda. Szóval Zsolti kíváncsian kérdezgetett, én meg annyit mondtam neki, hogy szerintem én ezt soha nem fogom megtanulni. Olyan káosz volt a fejemben, mint amikor egy arab piacra megérkezik egyszerre öt turistabusz. Megpróbáltam neki elmondani azokat a dolgokat, amik neki is fontosak lehetnek, aztán eltettük magunkat másnapra. Zsoltinak Neath-be kell mennie az NI interjúra, nekem meg melózni 13.30-ra. 

Hála a délutáni kezdésnek, reggel jó sokáig aludhattam, így mikor felkeltem, Zsolti már elment Neath-be a Job centerbe. A délelőtt hamar elment, egy korai ebéd után már 12-kor elindultam, nehogy elkéssek. Nagyon belém tették a parát ezekkel a büntetőpontokkal. A tegnapi napból okulva két dologgal készültem. Egyrészt vittem egy fél literes átlátszó falu flakont, amiben tudok bent ásványvizet tölteni és tárolni. Pont belefért a farmer zsebébe, így nem kell majd mindig az automatához rohangálnom. Elég száraz a levegő bent, meg azért dolgozunk is keményen, muszáj pótolni a folyadékot. Másrészt a napszemüvegem összehúzható szájú szütyőjét kineveztem pénzeszsáknak, abba tettem némi pénzmagot, amit be tudok vinni az FC-be. Így nem kell az egész pénztárcámat mindig magamnál hordanom, mégis gyorsan, egyben ki tudom venni a pénzem kifelé a scanner kapuknál. Brilliáns nem? De! Mikor egyik stower társam, aki már évek óta ott dolgozik, meglátta a megoldásomat, meg is dícsért. Legalább is én annak vettem, amikor azt mondta, hogy Fucking clever, és felmutatott egy nylon zacskót, amiben ő hordta a pénzét. Azzal csak az a baj, hogy folyton kiszakad és körülményes állandóan csomózgatni a száját.

Szép napsütésben kényelmesen kerekeztem, egy óra körül oda is értem. Mint egy régi motoros lezártam a bicajt és a belépőkártyámmal bementem a forgókapun. Átöltözés után bementem a menzára, láttam, hogy a tegnap megismert tanuló-stowerek is ott vannak, ezek szerint nem csak én vettem komolyan ezt a büntetőpontosdit. Úgy tűnt, hogy csak ketten vagyunk külföldiek, a többi "tanuló" helyi. A másik külföldi egy finn srác, de ha megöltök, sem tudom megmondani a nevét, megjegyezhetetlen. Azt is tudtam, hogy a csomagolók és a pickerek között is van még néhány magyar, de a következő nagy külföldi csoport itt is a lengyel.

Időben bementem az FC területére, odamentem a legközelebbi blokkolóórához és lehúztam a kártyámat. Egy csippanás jelezte, hogy a clock-in sikeres volt, meg is jelent a kijelzőn, hogy badge accepted, majd odaballagtam a gyülekezőponthoz. Sokan gyülekeztünk már ekkor ott, többségünk persze tanuló volt, meg ott voltak a "törzsgárda tagok". A régiek már felvették a gun-jukat, készülődtek a kezdésre, már messziről látszott rajtuk, hogy mennyire otthonosan érzik magukat. Hangosan beszélgettek, viccelődtek, néhányan leültek a leadek irodai székeire. Megérkezett Wayne, az egyik régi kelletlenül adta át a széket neki az íróasztalnál. Ezen csodálkoztam kicsit, de úgy tűnt itt nem ragaszkodnak annyira a székükhöz a vezetők (itt most persze nem az átvitt értelmére gondolok), Wayne is szépen megköszönte, hogy megkapta a saját székét. Wayne piszmogott kicsit a számítógépével, nyomtatott egy-két lapot, majd felállt és az órájára pislogva várakozott. Pontban 7.45-kor egy hangos Morning guys-szal indította a briefinget, amire a szokásos hangos kavalkád volt a válasz: mint egy tehéncsorda bőgte a tömeg, hogy Morning.

Wayne első kérdése ez volt: valaki mondjon egy safety tippet. Rögtön akadt egy önként jelentkező, aki benyögte safety tippként, hogy gyalogosok csak a kék zebra crossingon kelhetnek át a járműveknek fenntartott úton, helyi szakzsargonban M. H. E. Lane-en. Wayne bólogatott, és mint aki először hallja ezt - pedig gondolom, már vagy ezredszer volt ez a safety tipp -, lelkesen elkezdte kifejteni ezt az egymondatos tippet. Hosszasan magyarázta, hogy csak ott lehet átkelni, körül kell nézni előtte, ha jármű közeledik, keressük a szemkontaktust a vezetőjével, stb. Úgy éreztem, kicsit túllihegjük ezt a témát. Wayne következő kérdése azt volt, hogy valaki mondjon quality tippet. Na erre már kevesebb volt az önkéntes, míg valaki benyögte, hogy amikor bescanneljük a terméket, ellenőrizzük, hogy a scanner kijelzőjén megjelenő leírás egyezik-e a termékkel. Wayne nagyon megörült ennek, ezt a kérdéskört is kifejtette három-négy mondatban. Ezután Wayne felosztotta, hogy kinek mi a dolga. Három embert elküldött az emelővillás targoncákra, egy embert drop zone koordinatornak, hármat consolidator-nak, négyet a cage-ekre, cart-okra, a többiek fogjanak egy-egy békát. Na én néztem, mint a luki nyúl. Szerintem pont annyit értettem belőle, mint ti most. Ki az a drop zone koordinátor és mit csinál? Milyen állatfaj a consolidator? Na ennek majd szentelek még egy postot később. 

Persze a kezdők mind a cage-ekre került, mert ezek az egyszerűbb műsorok. Mi is szereztünk egy gun-t, és rögtön kiderültek az oktatás hiányosságai. Nem tudtuk, hogy kell betenni az akkumulátort, hogy kell bekapcsolni, milyen menübe kell lépni, stb. Na ott ezzel elszerencsétlenkedtünk, aztán próbáltunk kiválasztani egy olyan kocsit, amin ránézésre könnyen elhelyezhető áruk voltak. És elkezdtünk dolgozni. Önállóan. A három tegnapi mentorunkból persze csak Gareth segítgetett ott minket, a másik kettő pont leszarta, mi van velünk. Aztán elindultunk. De merre. Rögtön előjött a másik oktatási probléma. Fogalmunk nem volt, hogy melyik tárolófajta hol van az épületben. Ti se tudnátok, nem kell röhögni. Na de én annyira jófej vagyok, hogy rajzoltam nektek egy térképet az épületről. Íme.

Ezt viszont már nem én rajzoltam, de így talán könnyebb elképzelni.

Némi magyarázat a rajzomhoz:

1. Bejárati lépcsőház-torony

2. Bejárati gyalogos híd

3a. A földszinten az Inbound Dock (ide tolatnak a kamionok az áruk kipakolásához), fölötte balról jobbra haladva: Irodák, Locker room, porta, scanner kapuk/bejárat-kijárat az FC-be, mosdók,canteen, internet szoba.

3b. A földszinten az Outbound Dock (innen viszik el a becsomagolt termékeket), fölötte az oktatóterem, irodák.

4. Receive Lines

5a. Non-Sort raklapos tárolóhelyek

5b. Sort raklapos tárolóhelyek

6. Non-Sort polcsorok

7. PickTower, azaz a Sort polcsorok

8a. Non-Sort High Racking terület

8b. Sort High Racking terület

9. Pack Lines

10a. Non-Sort Drop zone

10b. Sort Drop zone

11. Agency site rep.

12. ICQA, azaz minőségellenőrzés

A keresztbe futó piros csík pedig a járművek számára fenntartott fő közlekedési útvonal az M. H. E. Lane.

A High Racking-ről nem mondtam még semmit. Nos minden magyarázat helyett, itt egy fotó. Ez a High Racking. Nem tudom, magyarul mi ez. Ezek egy része a már korábban említett chimney bin, azaz függőleges (kémény) rekesz, ami a földtől a mennyezetig egy rekesznek számít, a másik részénél minden emelet külön rekesznek számít és a tartalékok elhelyezésére szolgál, azaz Reserve (a mellékelt fotón egyébként pont ezt látjuk).

Sajnos nekünk nem volt ilyen térképünk, úgyhogy szépen lassan felderítettük, hogy mi hol van az épületben, a hét végére már teljesen profik voltunk, bárhová eltaláltunk. A gun használata és persze maga a stower munka is készségszinten ment. Eljutottunk arra a szintre, amikor már észrevettük a hibákat is. Szóval kezdtem úgy érezni, hogy sínen vagyok, mint József Attila. Aztán eszembe jutott, hogy a következő héten reggel 5.30-ra kell beérni. Holy shit! Ahogy a művelt angol melós mondaná.

Na akkor most elmagyarázom nektek, miből is áll a stower munkája. Akit ez nem nagyon érdekel, nyugodtan skippelje a postot, de szerintem a továbbiak megértését segíti, ha elolvassátok. Ígérem, rövid lesz, és igyekszem a lényegre szabadkozva, emészthetően leírni. Nem kell félni, nem fog fájni. Az egynapos training helyett 10 perc alatt kiképezlek titeket profi stowernek.

Először tisztázzuk mi is az Amazon. Bármennyire is szeretné veletek elhitetni Jeff Bezos (ez az ember itt balra, az Amazon alapítója és vezetője), hogy az Amazon egy tech-cég, valójában nem más, mint egy francos webshop, egy online bolt. Csak egy kicsit nagyobb, mint a legtöbb ilyen cég. Az Amazon márka ugyanis a világ 8. legértekesebb márkája. Mint minden kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásnak, az Amazonnak is létfontosságú, hogy a készleteiről a lehető legpontosabb realtime nyilvántartása legyen, azaz bármelyik pillanatban meg tudja mondani bármelyik darab áruról, hogy az éppen hol tartózkodik. Éppen ezért minden egyes árut, minden egyes szállítóeszközt, és minden egyes tárolóhelyet (beleértve a drope zone-okat, mint ideiglenes tárolóhelyeket) és - szimpatikus vagy nem - minden egyes dolgozóját egyedi azonosítóval címkézi. Innentől már egyszerű, mert a számítógépes nyilvántartása azt tudja megmondani, hogy milyen azonosítójú terméke milyen azonosítójú tárolóhelyen vagy szállítóeszközön tartózkodik éppen, és azt milyen azonosítójú dolgozó kezelte vagy kezeli éppen. Minden azonosító le van fordítva egy vonalkódra, hiszen ezeket lehet gyorsan, könnyen, tévedésmentesen leolvasni scannerrel. A vonalkódok mindenhol ott vannak: minden egyes árun, minden tárolóhelyen, minden szállítóeszközön és minden dolgozón, a nyakában lévő belépőkártyán. Tehát amikor egy stower látszólag össze-vissza scannelget, akkor valójában a számítógépes rendszerrel közli, hogy melyik terméket, melyik szállítóeszközből melyik tárolóhelyre helyezte el. Nem mellesleg a rendszerben az is rögzítésre kerül, hogy a terméket ki helyezte el az adott tárolóban, amiből nem csak a hiba felelőse állapítható meg egyértelműen, de pofonegyszerűen lehet mérni a dolgozók teljesítményét. (ezekről később lesz még szó)

Ennyi az egész? gondolhatnátok, ez nem túl bonyolult dolog. Nem egy agysebészet,  nem atomfizika, nem rocket science (és még tudok egy csomó ilyet), ahogy volt főnöknőm mondaná. Nos a dolgunkat az Amazon által meghatározott szabályok nehezítik. A legfontosabb korlátozás, hogy minden tárolófajtába csak meghatározott számú áru kerülhet be. A meghatározott számú alatt azonban nem azt kell érteni, hogy mondjuk hány plazma TV, hanem azt, hogy hányféle vonalkódú árú kerülhet bele. Például egy polcra fel lehet tenni tetszőleges számú, de azonos vonalkódú legót - ennek nyilván csak a polc fizikai befogadóképessége szab határt -, és még 4 különböző vonalkódú termékből tetszőleges darabszámút (megint csak, amennyi fizikailag felfér), de ahogy az hatodik vonalkódot megpróbálnám betenni, a rendszer nem engedi. Virtuálisan ekkor ugyanis már "tele" van a polc még akkor is, ha egyébként fizikailag még rengeteg hely van rajta. A különböző fajta tarolóhelyekre különböző számú vonalkód elhelyezése engedélyezett. Polcra 5 vonalkód, raklapra 3, az úgynevezett francia polcra 9, és van, ahová csak 1. Ha ugyanazon vonalkódú árúból egyszerre sok érkezik, akkor azokat nagyobb bin-ekbe teszik. Ezek lehetnek duble, triple és 5bin (ezek 2,3 illetve 5 raklapot jelentenek egymás mögött) és az úgynevezett chimney bin, ami - nevéből ki lehet találni - 5 raklap egymás felett. Elvileg van 10bin is, ami valójában két 5bin egymás mellett, de én még erre nem láttam példát.

Ezen kívül van még négy szabály, amiknek a betartására egyébként is figyel a számítógép: az egyik, hogy azonos gyártótól nem kerülhet egy rekeszbe két különböző vonalkódú termék, illetve, hogy egymás mellett és egymás alatt/fölött levő rekeszbe nem kerülhet azonos vonalkódú termék. Ez a két szabály a pickerek tévedéseit hivatott megakadályozni. A harmadik, hogy grocery, high value termék és az úgynevezett hardline (azaz minden más, beleértve a peet food-ot) nem kerülhet egy rekeszbe. A negyedik szabály a termékek súlyával van összefüggésben, és két vonzata van. Egyrészt az egyes tárolóhelyeknek van egy megadott teherbírása, amit nekünk tudnunk kell, és figyelni rá, ezt a számítógép - ki tudja, miért - nem figyeli. Fontosabb azonban - és ezt már a számítógép figyeli -, hogy bizonyos súly felett nem helyezhetünk el terméket a legalsó és a legfelső polcon. Ennek pedig az az oka, hogy sem mi, sem az árut leszedő picker ne szenvedjünk sérülést miközben a dögnehéz árut erőlködve föl/le küzdjük a felső polcról, vagy próbáljuk le/fel küzdeni az alsó polcról/ra. (Emlékeztek: safety oktatás, az áru felemelése guggolva, nem lehajolva)

Összefoglalva a stower dolga tehát az, hogy mindezen szabályok figyelembevételével megtalálja azt a tárolóhelyet, amelybe a rá bízott árú mind virtuálisan, mind fizikailag befér. Mindenesetre nem árt, ha jó vagy tetrisben. És akkor még nem is beszéltünk a stowe etikettről, ami röviden azt takarja, hogy az árukat úgy kell elhelyezni, hogy azok egyrészt ne károsodjanak, másrészt anélkül ki lehessen venni bármelyik árut, hogy a többi, rekeszben lévő áruhoz hozzányúlj. Ezek után remélem világos is lett mindenkinek, hogy a 100%- os felvételi teszteredménnyel miért stowernek osztottak be, Zsolti meg miért lett csomagoló.

És akkor a post végén adnék néhány jó tanácsot az Amazonnak a training-programjukkal kapcsolatosan. Tök ingyen.

1. A trainer az egy szakma. Ez nem olyan, mint a foci, hogy mindenki ért hozzá. Ja meg a reklám, ahhoz is mindenki ért.

2. Folyamatot kell oktatni, nem pedig a folyamat részeit tetszőleges sorrendben, aztán a nebuló rakja össze magának.

3. Az okok sokszor fontosabbak, mint a szabályok.

4. Eszközhasználatot kellene oktatni, nem pedig azt, hogy milyen sorrendben kell nyomogatni a gombokat, meg scannelgetni. (itt most kifejezetten a kéziscanner használatára gondolok)

5. Handout. Bármennyire óvodásnak tűnik is, a training elején osszanak ki egy sima kétoldalas A4-et, a következő témákkal: 1. Térkép az épületről. 2. Tárolók fajtája, elhelyezkedése, tárolókban elhelyezhető vonalkódok száma. 3. Gun használata. Ha a leendő dolgozóknak csak a fele elolvassa, már megérte még akkor is, ha aztán rögtön a kukában landol.

Na ennyi. Kész befejeztem, nem untatlak tovább titeket ezekkel, de tényleg úgy gondoltam, hogy legalább ennyit érdemes tudnotok, hogy a későbbiek érthetőek legyenek. A következő posttól pedig folytatom a melós mindennapjaim bemutatását.

És már itt is vagyok kedves olvasóim, a reklám után belevágunk a stower oktatás sűrűjébe. Az oktatótermet elhagyva elsétáltunk a legközelebbi lépcsőhöz és lementünk az FC területére. Bár a Safety videók nézegetése közben is jártunk már az FC-ben, amikor a monitorokat kerestük, de akkor pláne nem tudtuk, hogy merre járunk az épületben. Na a helyzet ezután sem javult. Persze gondolhatnátok, hogy csak én vagyok ekkora balfasz, hogy még mindig nem tudok tájékozódni, de azért gondoljatok bele, hogy tökegyforma polc- és rekeszsorok között kell megőrizni a tájékozóképességünket úgy, hogy a sorokból nem lehet kilátni. Én mondjuk elég magas vagyok, de a rekeszsorok közül is csak a nyakamat nyújtogatva tudok itt-ott kikukucskálni, a polcok viszont ennél is magasabbak, tehát ott nekem sem volt esélyem.

Először az úgynevezett PickTower-be mentünk. Lövésem sincs, miért hívják így, hiszen nem csak itt pickelnek (hehe) a pickerek, hanem mindenhol. A PickTower egy négyszintes (három emeletes) tárolórész, ahol végeláthatatlan sorokban polcok vannak. A fotók itt készültek nálunk, de persze nem én lőttem őket.

Az egyes szintek mennyezete olyan alacsony -szerintem olyan 190 cm lehet -, hogy az ember önkéntelenül is behúzott nyakkal járkál ott. Az szintek között lépcsökön lehet közlekedni, a pickerek kocsijait, illetve a raklapokat liftek mozgatják, az áruk egy része pedig futószalagokból és görgősorokból álló szállítórendszeren jut ide, illetve innen el a csomagolóknak. A természetes fény ide nem is jut be, a sorok között lévő neonokat mozgásérzékelők kapcsolgatják. A Picktowerben csak Sortable árukat tárolnak, ezért vannak itt túlnyomórészt polcok, hiszen a kisebb méretű termékeknek az is elég. A széleken és hátul van csak néhány raklapos tárolóhely.

Sétálgattunk kicsit össze-vissza a PickTowerben, bejártuk az összes szintet, hogy végképp elveszítsük a fonalat, majd újra leérkezve a földszintre egyszer csak a recruitment ügynökségek site rep.-jeinek az asztálánál kötöttünk ki. Annak mondjuk örültem, hogy megtudtam, ők hol ülnek - bár továbbra sem volt fogalmam arról, hogy az épületben éppen hol járunk -, mert az tudni kell, hogy mi, Temporery Assosiate-ek nem az Amazon alkalmazásában állunk, hanem az ügynökségekében, ők meg kikölcsönöznek minket az Amazonban. Tehát ha bármi munkáltatással kapcsolatos problémánk van, akkor hozzájuk kell fordulnunk, ezért ülnek ők is itt az FC-ben. Innen aztán össze -vissza vezetgettek minket, itt-ott megálltunk, és mondták, hogy most éppen hol vagyunk, milyen tárolóknál, és azokba milyen árukat, illetve hányat lehet elhelyezni.

Ekkor már mindannyiunk fejében teljes káosz uralkodott, míg végül kilyukadtunk a Non-sort munkairányító asztalánál, ahol megtudtuk, hogy ez lesz a mi bázisunk. Munkakezdéskor itt kell gyülekeznünk, itt lesz minden reggel az eligazítás. Ezzel a lendülettel kizavartak minket szünetre, hogy majd ugyanide jöjjünk vissza. Na ez remek, gondoltam, de még az sem biztos, hogy szünet után visszatalálok ide. A három mentorunk el is tűnt gyorsan, bámulatos egyébként, hogy a szünetek kezdetekor milyen gyorsan fel tud mindenki szívódni. (erről később részletesen)

Az FC-n kívűl nagy volt a sürgés-forgás. Az emberek látszólag össze-vissza, cél nélkül siettek mindenfelé. Pedig nagyon is tudatos volt ez a sürgés-forgás. A dohányosok szaladtak kifelé cigizni, persze előtte a szekrényeikhez mentek a dohányért. Volt, aki inkább evett valamit, ezért rögtön a menzára ment, vagy a szekrényéhez a kajájáért. Mások mosdóba siettek, esetleg az internet szobába, ahol kb. 10 PC állt rendelkezésre térítésmentesen internetezésre, de ugyanitt lehetett TV-t is nézni egy nagyképernyős LCD TV-n. A többség persze a menzára ült be, ha nem is evett semmit, legalább ivott egy kávét vagy teát és/vagy beszélgetett a társaival.

A szünet végén aztán - mintegy varázsütésre - mindenki felállt, és visszaindult dolgozni. Láttam, hogy a társaim is ballagnak vissza a megbeszélt gyülekezőponthoz. Ott volt már a három mentorunk is, akikről a későbbiekben részletesebben is írnék. Visszatérve a szünetről megérkezett Wayne is, aki a Non-Sort stowereknél munakirányító, azaz ő a Lead. A Leadeket arról lehet megismerni, hogy míg mi narancssárga mellényt viselünk, addig ők kék és citromsárgát, hátán felirattal: CWL1 Leadership ASK ME. Wayne alacsony, enyhén pocakos, őszhajú, fejtetején kopaszodó, saccra 55 éves pacák, nagyon komoly rozmárbajusszal. A jószándékú nagypapaarccal rendelkező Wayne valamiért nagyon kedveli ezt a Jon nevű vadbarmot, és elég sok mindent elnéz neki, ami szerintem elég rosszat tesz a morálnak, de hát ilyen érdemtelenül kivételezettek minden munkahelyen vannak. Jon bemutatta Wayne-t, gondolom, többek között az ilyen gesztusokkal nyalta be magát a kivételezett státuszába. Wayne mondott néhány lelkesítő szót, aztán három ötös csoportban - mindegyik élén egy-egy trainerrel - elkezdtük a tényleges munkát.

Először is felvettünk csoportonként egy-egy handheld scannert, azaz kéziscannert, amit nemes egyszerűséggel gun-nak hív az Amazonos szleng. A mi training-csoportunknak Gareth lett a vezetője, aminek eléggé örültem, mert már ekkor látszott, hogy messze ő a legjobb fej a három közül. Mindannyian odamentünk a munkairányító asztalával szemben lévő úgynevezett drop zone-hoz (továbbiakban dz). Ez egy kb. 10x10 méteres terület, ahol a receiverektől érkező árukat "ledobják", persze valójában csak leteszik. Fogtunk egy kb. 2 méter magas, rácsos oldalú, egyik oldalán nyitott, bolygókerekeken guruló kocsit - röviden cage-et - amiben egy csomó különböző áru volt. Gareth össze-vissza scannelgette hol a belépőkártyáját, hol a dz végében lévő táblát, hol a cage-en lévő táblácskát. Mi árgus tekintettel figyeltünk, de persze egyáltalán nem értettük, hogy mit miért csinál. És hát sajnos hiába volt Gareth jó fej, ismét csak kiderült, hogy attól még nem jó oktató, mert az ezután követő magyarázatból sem lett nagyon világos, hogy mi a teendő. Szerencsére ezután elkezdtük együtt csinálni a tényleges munkát, és így a gyakorlatban már több dolog megvilágosodott. Némi idő eltelte után az 5+1 fős csapat, először 2x3, majd 3x2 fős csoportokra bomlott, így egyre önállóbban kényszerültünk dolgozni. Na ez volt az egyetlen jele annak, hogy az oktatásunk mégis csak valamiféle terv szerint zajlik. A szünet után hátralévő 4 óra gyorsan elrepült, hiszen végre dolgozhattunk, csupa új dolgot tanulhattunk. Mindenesetre egyszer csak szóltak, hogy akkor lehet hazamenni, ebből vettük csak észre, hogy 21.30 van, azaz vége a műszaknak. Búcsúzóul még felhívták a figyelmet arra, hogy a kártyánkat kifelé húzzuk le a blokkolóórán. Nyomatékosan tudtunkra adtak, hogy az Amazon maximális figyelmet szentel a pontosságnak, azaz aki belépéskor akár 1 perccel is később, kilépéskor pedig akár 1 másodperccel is előbb blokkol, az büntetőpontokat kap, bizonyos számú büntetőpont után pedig elbocsátás jár. (erről a pontrendszerről később részletesebben is lesz szó) 

Ekkor hirtelen szakadt rám a fáradtság, amire eddig a folyamatos pörgés miatt nem értem rá figyelni, úgyhogy viharsebesen elhagytam az FC-t, és arra gondoltam, hogy hogyan fogom en ezt otthon Zsoltinak elmesélni. A következő postban egyrészt összefoglalom nektek a stowerkedés lényegét úgy, ahogy nekünk soha nem mondták el, pedig egyszerűbb, átláthatóbb és logikusabb lett volna, és megfogalmazok néhány jótanácsot az Amazon számára a training programjukat illetően. Hátha megfogadják.

Kezdetét vette a Bevezető Nap, és az emberünket követve beléptünk az FC területére. Vagyis ekkor még csak az FC falán három emelet magasságban futó körfolyosóra. Innen ráláthattunk a munkaterületre, az alattunk folyó lázas munkára, ami ekkor még csak rendezetlen káosznak tűnt. Fogalmam sem volt, hogy hol, mi történik, ki, mit csinál az alattunk fortyogó katyvaszban. Már akkor is lenyűgöztek az épület méretei, pedig ekkor még csak kb. a harmadát láttam. A körfolyosón balra indultunk és egyre erősödő zajban ballagtunk a vezetőnk után, majd beléptünk egy óriási teremben. Mint megtudtuk, ez volt az Amazon oktató részlege, ahol minden munkafolyamatot lehetett tréningelni, csak kicsiben, kevesebb eszközzel, kevesebb tárolóhellyel és kisebb területen.

Leültettek minket a nézőtérszerűen kialakított székekre, és kezdetét vette a tréning. Itt rögtön az elején szeretném elmondani, hogy a tréningprogramjuk egy kalap fabatkát sem ér. Láttam már egy két oktatást, de ilyen amatőr módon felépített, rosszul megszerkesztett, átgondolatlanul kitalált és kivitelezett oktatási programot el sem tudtam korábban képzelni. Az eleje még nagyjából rendben volt, viszonylag gyorsan lenyomta a srác a kötelező amazontömjénező részt, kellően elájultunk, hogy micsoda fantasztikus nagy cégnek dolgozhatunk. Tulajdonképpen érezzük megtiszteltetésnek. Oké, ez a rész pipa. Bár a munkaterületről behallatszó zajban és a kihangosító torzításai miatt a felét sem lehetett hallani és érteni annak, amit a srác kellő áhítattal, szemében - a cégük felé totálisan elkötelezett droidokra jellemző - csillogással elmondott, de szerencsére a rizsa nagy része ki is volt vetítve a falra. Olvasni meg tudok. A körülöttem ülők egy nagy részéről ez mondjuk nem feltétlenül volt elmondható.

Utána kezdődtek a bajok, amikor elkezdték nyomni a Safety részt. Nyilvánvalóan túlbonyolítottak a dolgot, hogy ezzel is jelezzék, mennyire hiperextraszuperkiemelten fontos ez a téma nekik. Ezért részben előadással, részben különböző oktatóvideókkal próbálták jelezni a téma komolyságát. Az előadás után az oktatóvideókat már csoportokra bontva tekintettük meg, de nem csak az oktatóterületen, hanem az egész munkaterületen szanaszét elhelyezett különböző monitorokon. Így tehát a csoportok össze-vissza kóricáltak az egész épületben, itt-ott megálltak egy monitor előtt és nézték (hallani ugye nem hallottunk semmit az említett zaj miatt), a szervezők három másodperc alatt veszítették el a fonalat, hogy melyik csoport, melyik videót nézte már meg, így fordulhatott elő, hogy mire 10 perc sétával odaballagtunk (amazon safety jelmondat: always walk, never run) az egyik monitorhoz, a videó elindulása után derült ki, hogy azt mi már láttuk. Az előadás és a videók megtekintése után aztán tesztírás következett, de mi például a nagy kavarodásban úgy írtuk meg a tesztet, hogy egy videót nem is láttunk. Erre az oktatók a teszt írása közben jöttek rá, ekkor palástolandó tévedésüket, ránk parancsoltak, hogy hagyjuk abba a tesztírást azonnal, és menjünk a kijelölt trénerek után. Naszóval őskáosz volt a köbön, de szerencsére annyira egyszerű szabályok voltak, hogy tényleg csak a totál idióták nem tudták megjegyezni őket. Egyébként tudomásom szerint, amikor ennyire kell az Amazonnak az ember, nem szokták a teszteket nagyon komolyan venni, de tudok olyanról, aki egy ilyen teszten bukott el és ért véget ott helyben az alig két órás amazonos karrierje. Mehetett vissza a balettbe ugrálni.

Arra például emlékszem, hogy többször is megnéztük videón, mi a helyes módja egy doboz felemelésének. És én ezt a titkot most megosztom veletek. Innentől tudni fogjátok, amit brit tudósok évtizedes kutatások eredményeként megállapítottak: a dobozhoz le kell guggolni, és nem lehajolni. Tádám! A másik legalább ekkora titok, vagy egy kicsit kisebb, vagy egy kicsit nagyobb, vagy sokkal kisebb vagy sokkal nagyobb, hogy a safety knife-val, azaz a biztonsági késsel, ismertebb nevén sniccerrel úgy kell felvágni a dobozon a ragasztószalagot, hogy mindig magunktól elfelé kell vágni, nem pedig magunk felé. Hát ilyenek voltak a tuti safety tudnivalók. Na jó, volt néhány hasznos tudnivaló is, például, hogy a gyalogosok az épületen belül csak a kék vonalakon belül közlekedhetnek és csak a kék zebrán kelhetnek át a járművek számára fenntartott útvonalakon. A safety kérdéskörről még sokszor lesz szó, mert ahogy említettem, ez az egyik vesszőparipájuk.

A Safety oktatás után már a specifikus oktatás következett, azaz mindenki olyan oktatást kapott kis csoportokban, amilyen munkát majd végezni fog. Itt megállnék egy pillanatra, hogy megismertesselek benneteket a főbb amazonos munkafolyamatokkal, amiket csak akkor tudhattunk, ha anno az Assistos videóvetítésen (emlékeztek ugye, a múlt héten a felvételi folyamatban) odafigyeltünk, mert hogy itt ezt már nem mondta el senki. Ki tudja, miért? Szóval alapvetőn négy fő munkafolyamat van, amelyek elég logikusan ki is következtethetők, ha végigvesszük az áru útját az Amazon logisztikai központjában. Először beérkezik az áru a gyártóktól, esetleg nagykereskedőktől vagy más Amazon logisztikai központokból, tehát az árut fogadni, bevételezni kell, ezt csinálják az úgynevezett Receiverek. Ezután ők átadják a Stowereknek, akik különböző szabályok szerint elhelyezik azokat a különböző tárolóhelyekben. Majd jönnek a Pickerek, akik a vevők megrendeléseit kiválogatják a raktárból és odaviszik a Packing részleghez, akik becsomagolják az árukat és felcimkézik. Mindegyik terület aztán tovább bomlik még két részre, úgynevezett Sortable és Non-Sortable területre, amely az általuk kezelt áruk méretére utal. A Sortable a kis méretű árukkal, a Non-Sort pedig a nagyobbakkal foglalkozik. Elég nyilvánvaló, hogy más kezelést igényel egy fogkefe, meg egy plazma TV. Ahogy említettem egy korábbi postban, engem stowernek osztottak be, és ha nem bánjátok, ezt a szót fogom használni a blogban, mert ezt mégiscsak egyszerűbb legépelni, mint azt, hogy bepakoló (vagy valami ilyesmi).

Ezután a kis rendszerelméleti fejtegetés után térjünk vissza a kiscsoportos specifikus oktatáshoz. 15-16 embert - köztük engem - szólítottak ki stowernek, három csoportra osztottak minket, és mindegyik csoporthoz hozzárendeltek egy oktatót. Én azt gondoltam, hogy rendes trénereket kapunk, de már ránézésre sem tűntek profi oktatóknak. Gyorsan ki is derült, hogy a  három srác - Jon, Dave és Gareth - csupán az alapján került kiválasztásra, hogy jók a maguk területén, de semmilyen oktatói gyakorlattal nem rendelkeznek. Ezután mindannyian együtt odamentünk az egy szem flipcharthoz, körbeálltuk, a háromból az egyik srác -Jon, a legnagyobb pofájú - magához ragadta a szót, és a flipchartra helyezett oktatóanyag segítségével elkezdte magyarázni a stower tevékenység mibenlétét. A probléma csak az volt, hogy ő is akkor látta az oktatóanyagot először, velünk együtt olvasta el ott helyben. Az oktatás tehát úgy nézett ki, hogy minden lapot elolvastunk együtt magunkban, majd kérdő tekintettel ránk nézett, hogy akkor ez ugye tök világos. Mi meg annyira hülyék voltunk a témához, hogy még kérdezni sem tudtunk, tehát csak bólogattunk és reméltük, hogy egyszer csak majd megvilágosodunk.

Az oktatóanyag kb. 15 lapból állt, tehát elég gyorsan végeztünk vele, és ezután kezdetét vette az oktatás legmulatságosabb része, a béka kezelési tréning. Logisztikában jártas olvasók bizonyára tudják, mi az a béka. Hát ez. Itt pump truck vagy pumper néven fut ez az eszköz. Az oktatás pedig abból állt, hogy mind a 16-an szépen egymás után odaballagtunk az egy szem oktatásra kijelölt békához, és a többiek árgus tekintetétől kísérve betoltuk a kb. 2 méterre lévő raklap alá, felemeltük (felpumpáltuk) vele a raklapot, elhúztuk megint csak kb. 2 méterre, majd visszatoltuk az eredeti helyére a raklapot, leengedtük, kihúztuk alóla a békát vissza a kiindulási pontra. Szépen sorban, egymás után. Nem tudom, hányan kezeltetek eddig békát, de a bonyolultsága vetekszik egy talicskáéval, szóval rohadtul nem értem, miért kellett ekkora feneket keríteni neki. Pláne, hogy aztán a napi rutinban ezt a műveletsort vagy százszor megcsináljuk, tehát úgyis inkább ott tanuljuk meg használni, mint ebben a röhejes 1 perces tilitoliban.

Szerencsére gyorsan befejeződött a Hogyan kell a pump truckot kezelni? egyetemi képzés, és elindultunk, hogy most már tényleg belépjünk az FC-be, és az elméleti oktatás után rátérjenek a gyakorlati részre. A következő részben megtudhatja a kedves olvasó, milyen "gun" az, amivel nem lehet lőni. Mindezt a reklám után. Maradjanak velünk.

A címben olvasható hasonlat nem túlzás. Pont olyan izgatott voltam, mint amikor először mentem iskolába. Előző nap még azt is leteszteltem, hogy mennyi idő alatt érek az Amazonba a szombati használtcikk-piacon vásárolt biciklimmel. Megállapítottam, hogy kényelmesen 50-55 perc alatt tekerem le a lakóhelyünk és az Amazon közötti kb. 12 kilométeres távolságot, de vészhelyzet esetén - értsd pl. elalszom - 40 perc alatt is teljesíteni tudom a távot. Szóval a hátizsákomba bepakoltam a bakancsot, a hi-vis mellényt, némi uzsonnát és a szép napsütéses időben jó korán elindultam az Amazonba.

Időben meg is érkeztem ehhez a szép épülethez, ami Swansea-ben a Fabian Way legvégén (vagy a legelején?) van egy ipari környezetben. A körforgalomban egy külön sávon jelzik is - felteszem, a messziről jött kamionosoknak -, hogy melyikben kell menned, ha az Amazonba tartasz. Ezt persze én ekkor még nem láttam, hiszen a bicikliúttal egybeépített járdán közelítettem meg a parkolót.

Az épületet meglátva az Indul a bakterház egyik ikonikus jelenete jutott eszembe (bár valójában az egész film ikonikus), amikor Bendegúz azt mondja a bakter anyósának: "De szép színe van Kendnek. Olyan szép sárga." Az Amazon corporate színei ugyanis a szürke és a sárga, így aztán nem is vicceltek, az épületet erre a két színre festették. Abból a szempontból mázlijuk volt, hogy a szürke egyébként is egy indusztriál szín, bár szerintem ez a két szín baromi rosszul mutat együtt. Na mindegy, nem muszáj nekem szeretni ezt a márkát. Jól lezártam a biciklimet az épület előtt kialakított biciklitárolóban, majd az utasításoknak megfelelően - némileg megilletődötten - becsöngettem a belépőkapunál, hiszen ekkor még nem volt belépőkártyám, amivel a forgóajtós kapun bemehettem volna. A kaputelefonon be is jelentkezett a porta, amire én közöltem a varázsszót: new starter, amire megnyílt a kapu és bebocsájtást nyertem az erődítménybe. Az erődítmény szó már csak azért is helytálló, mert ahogy a fotón látjátok a sárga toronyból egy "várhídon" lehet átjutni a "vizesárok" felett a "várba".

A portás is ennyit mondott nekem, azaz hogy menjek fel a lépcsőn a toronyban, keljek át a hídon és ott találom a portát. Ahogy mentem fel a lépcsőn máris szembesültem az Amazon egyik vesszőparipájával, a BIZTONSÁGGAL. Azon kívül, hogy speciális csúszásálló lépcső vezet fel a hídhoz (persze lift is van), minden lépcsőfordulóban több tábla is figyelmeztet arra, hogy kapaszkodjunk a korlátba. Mindenképpen. Feltétlenül. Főleg a hülyék.

 Ezt a másik feliratot pedig nem is igen tudom értelmezni egy olyan országban, ahol már azért is furcsán néznek rád, ha a járdán a baloldalon sétálsz.

A hídon átmenve, egy kicsit úgy éreztem, mintha a bányába mennék befelé, annak ellenére, hogy a híd oldalai üvegből készültek. Mégis valahogy a híd másik végén ahogy belépsz az ajtón, mintha egy másik világba lépnél. Egyrészt a tudat, hogy onnantól már megfigyelnek a CCTV kamerái, másrészt ott van a porta, tehát fizikailag is átlépsz egy határt. Na és persze onnantól az épület belsejében vagy, amit már fűtenek. Szóval miközben persze elvileg a hátad közepére sem kívánod azt, ami bent vár, a hideg, szeles reggelek után jól esik belépni a meleg, szélvédett épületbe.

A portásnak megint bemondtam, hogy mit akarok, mire megkérdezte a nevem. Megmondtam neki, még le is betűztem, de persze nem talált meg a listáján, végül elkértem tőle és megkerestem magam rajta. Odaadott egy kulcsot, amelyen az 1899-es szám volt, és mondta, hogy menjek be a Locker room-ba, zárjam be az értékeimet, vegyem fel a bakancsot és a mellényt és jöjjek vissza. Innentől kezdve ez lett az én szekrénykulcsom, szépen fel is jegyezte a listájára a nevem mellé a számot.

Itt ismerkedtem meg a Locker room fogalmával, ami nem azonos a changing room-mal, azaz az öltözővel. Ki is van szépen írva, sorban, betűvel, hogy ez egy unisex locker room, legyél figyelemmel a többiekre, és ne itt öltözz át mutogatva Közép-Európa legszebb férfi felsőtestét az arra egyáltalán nem kíváncsi nézőseregnek. Értékmegőrzőnek lehetne talán hívni, a szekrények is kb. akkorácskák, hogy az értékeidet, esetleg egy pár cipőt bele lehet tenni. Na be is mentem a Locker room-ba, ahol kb 3.000 kisszekrény fogadott, de ennek ellenére viszonylag gyorsan megtaláltam a 1899-es szekrényt a sor legvégén persze, amiről már ekkor sejtettem, hogy nem lesz nyerő a műszak végén végigvergődni a sok pakoló kollégán. Szerencsére nem voltam idő szűkében, így ráértem nézelődni, elolvasgatni a feliratokat. Így aztán megtudtam, hogy a munkaterületre, szakzsargonban FC-be, azaz a Fulfillment Centerbe (nem pedig Football Club) nem lehet bevinni mobiltelefont, zenelejátszót, fényképezőgépet, öngyújtót, cukrot, csokit, kekszet, üdítőt (persze semmilyen ételt vagy italt) és napszemüveget. Átlátszó flakonban fél liter vizet lehet bevinni, de mint később kiderült, bent korlátlan mennyiségben lehet vízautomatából szénsavmentes ásványvizet vételezni. A tiltás oka nyilván kettős: egyrészt nem szeretnék, ha az idődet bent telefonálással vagy zenehallgatással töltenéd (arról nem is beszélve, hogy ezek használata balesetveszélyes is bent), másrészt mindezeket a termékeket az Amazon is árulja, tehát bent az FC-ben is hozzáférhetők a dolgozók számára, és jobb kifelé jövet elkerülni a félreértéseket, hogy most akkor azokat éppen kilopni próbálod vagy a sajátod.

Ki is pakoltam szépen a zsebeimet, csak némi pénzt hagytam magamnál, hogy ha kell, valamit tudjak venni a canteen-ban, amit én simán menzának hívok. Visszaballagtam a portáshoz, és ott várakoztam az Assist Recruitment site rep-jére, fordítsuk ezt kihelyezett képviselőnek. Közben olvasgattam az előtérben a falra kihelyezett feliratokat, szövegeket. Volt belőlük jó sok, de a legnagyobb ez volt: 89 days since last recordable incident, azaz 89 nap telt el az utolsó említésre méltó (bal)eset óta. A napok száma természetesen cserélhető, és cserélgették is, mert a karácsonyi nagy forgatagban kb. hetente történt valami (bal)eset. Közben meg is jött a site rep, és elvezetett a menzára, ahol beazonosítottak, nyakamba akasztották a belépőkártyát és rákérdeztek arra, hogy ugye nincsenek nálam tiltott tárgyak, majd leültettek a többi hasonszőrű újonc közé. A várakozási időt arra használtam, hogy a szekrénykulcsot ráműtöttem a nyakamba akasztott nyakpántra, ami később egész jó ötletnek bizonyult. Persze körbe is néztem, megpróbáltam felmérni, miféle arcok a társaim. Vegyes társaság volt, bár inkább férfiak, feketék, fehérek, fiatalok, középkorúak, idősebbek, rossz arcúak és jóképűek. Jó sokan voltunk, mindenki türelmesen várakozott. Aztán hirtelen tartottak egy névsorolvasást, és rögtön meglepett, hogy milyen sokan nem jöttek el. Átvergődtek a felvételi folyamaton, felvették a munkacuccokat, aztán nem jöttek el. Nem ez volt az első jele annak, hogy a helyiek mennyire kevéssé erőlködnek, hogy állást kapjanak. Biztos, ami biztos még egyszer megkérdezték, hogy ugye nincs senkinél a tiltott tárgyakból és szóltak, hogy indulás. Kezdetét vette az úgynevezett Induction Day, azaz Beiktatási vagy Bevezető Nap, ami megér egy külön posztot. Vagy kettőt.