Hiába az ellenségkép kreálás. Az angolok nem utáltak, az emigráns magyarok nem voltak beszarva, akármivel is fenyegettek a brit pártok a választási kampányokban. Az amazonos magyarok csak azért nem alkottak egy egységes csoportot, mert ritkán futottak össze egymással odabent.

Tényleg muszáj erről a témáról is írnom, hiszen ráadásul most a brit parlamenti választások különös apropót is adtak a kelet-európai, így a magyar bevándorlók helyzetével kapcsolatos írásoknak. Már 2013-ban megindult a hisztériakeltés, akkor még csak az Európa Parlamenti választásokra való felkészülés jegyében próbáltak egymásra licitálni a pártok, hogy ki fogja jobban megszorongatni a bevándorlók tökeit. Ebben a versenyben végül a Nigel Farage vezette UKIP tudta a legnagyobbat mondani, és ezzel mindenki legnagyobb meglepetésére gyakorlatilag megnyerte az EP választásokat, ami már csak azért is nagy fegyvertény, mert a UKIP egy euroszkeptikus párt. Na több sem kellett a többi pártnak, igazolni látták azt a feltevést, hogy a 2015-ös brit parlamenti választásokat az fogja megnyerni, aki a legkeményebb korlátozásokat ígéri a bevándorlás megakadályozására. Kinti tartózkodásom alatt rossz volt hallgatni, ahogy egyre újabb és újabb ötleteket dobtak be a pártok.

Nigal Farage, UKIP

Ellenségkép

Az persze senkit nem zavart, hogy Nagy Britannia bizonyíthatóan jól jár a kelet-európai bevándorlókkal. Egyrészt minden olyan munkát elvállalnak, amire a britek egyszerűen már nem hajlandóak, másrészt egyértelműen költségvetés-pozitív a jelenlétük, azaz a költségvetésnek sokkal több bevétele származik belőlük, mint amennyit adókedvezményben, szociális és egészségügyi támogatásban kivesznek a rendszerből. A most lezajlott brit parlamenti választásokon aztán megint csak mindenki nagy meglepetésére az eddig kormányzó konzervatívok (toryk) olyan többséggel nyertek, hogy egyedül is képesek lesznek kormányozni, a UKIP pedig határozottan veszítette eddigi pozícióiból. Jól mutatja egyébként, hogy ez az egész kérdés mennyire nem fontos már, hogy a választási győzelem után Cameron jelezte is, hogy szeretné ezt a kérdést még gyorsabban lezárni, mint ahogy arról eredetileg szó volt.

David Cameron, Konzervatív Párt

Senkit nem izgat

Én persze ezen nem izgattam magam túlságosan, hiszen tudtam, hogy én még a választások előtt elhagyom az országot. Úgy láttam ugyanakkor, hogy a többi magyar sem idegeskedett túl sokat azon, hogy mi lesz a választások után. Tény, hogy a legtöbb belengetett intézkedés a később érkezőkre vonatkozott, azt valahogy senki nem gondolta, hogy a már ott tartózkodó bevándorlókat is szívatni fogják. Míg itthonról többször is kérdezték rokonok, ismerősök, hogy mi lesz velünk, a kintiekkel való beszélgetések során egyszer sem merült fel ez témaként. Azt is el kell mondanom, hogy a helyiek részéről sem tapasztaltam soha semmilyen ellenérzést a bevándorlókkal szemben, bent a "gyárban" sem volt ez soha probléma. Csak a hülyéket nem szerették, az mindegy volt, hogy helyi hülye vagy külföldi hülye. Pedig sok külföldi volt, annak ellenére, hogy az ott nem London, szóval csak elvétve talált ide néhány bevándorló, és szinte soha nem ez volt az első célpont, az ide érkező külföldiek már jellemzően eltöltöttek legalább 1-2 évet Londonban vagy valamelyik másik angol nagyvárosban. Mint az korábban kiderült, én abba a kisebbségbe tartoztam, aki elsőre idejött. Na jó, persze én is úgy jöttem, hogy egy már itt, az Amazonban dolgozó magyar srác adta a tippet, ő lett tehát az első magyar ismerősöm az Amazonban. Ő azonban a műszakváltoztatással az éjszakai műszakba került, így aztán bent többet mi nem találkoztunk.

Folyosóbarátom

A második magyar amazonos ismerősöm Zsolti volt, akiről már hosszasan írtam korábbi posztokban. Meg is érdemelte, hogy külön posztot szenteljek neki, mert annyira egyedi eset volt. Zsoltival egy műszakban voltam, csak ő a csomagolóknál dolgozott. A stowerek között több magyar nem is volt, de Zsolti sorban szállította a magyar ismerősöket, mert a csomagolóknál viszont többen is voltak. Közülük Petit kell megemlítenem, mert vele volt alkalmam közelebbről is megismerkedni, hiszen miután Zsolti kiköltözött a lakásunkból, Peti szomszédságába költözött, és így természetes volt, hogy amikor Zsoltit viszem dolgozni, akkor Peti is jön velünk. Peti nem volt bőbeszédű, így azt a keveset, amit megtudtam róla, csak Zsolti elbeszéléseiből tudom. Eszerint Peti Londonból érkezett, ahol az autóbizniszben volt. Ez azt jelentette, hogy használt kocsikat vettek, kiglancolták őket, majd továbbadták haszonnal. Persze itt nem olyan Wheeler Dealers-es kiglancolásra kell gondolni. Kitakarították az autót, és már ez is elég volt, hogy drágábban tudják eladni, mint amennyiért vették. Peti aztán túlélte a karácsonyi "kaszát". A szüneteink pont váltották egymást, így mi állandóan a folyosón találkoztunk, én éppen ballagtam vissza szünetről, Peti meg csoszogott ki szünetre, félúton összefutottunk, és váltottunk néhány szót. Hívhatnánk ezt mondjuk folyosóbarátságnak.

Egy magyar picker

A következő magyar amazonos ismerősöm Márk volt. Talán már korábban említettem, hogy mivel az András névvel nem voltak megbarátkozva az angolok, ezért, hogy elkerüljem, hogy mindig füttyögve meg integetve hívjanak, felírtam egy jó vastag filctollal a láthatósági mellényem hátamra a nevem. Egyszer az egyik pickerrel folytattunk egy kis small talk-ot angolul valami lényegtelen dologról, és miután befejeztük, hátat fordítottam neki, hogy a dolgomra menjek, mire megkérdezte, hogy melyik országból jöttem. Miután mondtam neki, hogy Magyarországról, már magyarul folytatta, mert hogy ő is magyar volt. Márk akkor már két éve dolgozott ott pickerként állandó státuszban. Sokat nem tudtunk dumálni, mindenkit hajtott a targetje, nem lehetett eldumálni az időt, mert akkor nem teljesült a productivity mutatónk.

Még egyszer hallottam magyar szót bent. Zsoltival beszélgettem magyarul, amikor egy csaj, aki éppen visszafelé sietett a szünetről melózni, megállt mellettünk egy pillanatra, hogy elcsodálkozzon azon, hogy mi is magyarok vagyunk, aztán már robogott is melózni.

Ennél persze több magyar dolgozott bent, de én ennyivel találkoztam. Saccra 10 magyar lehetett bent a karácsonyi csúcsidőszakban, és ezzel szerintem a lengyelek után a második legnagyobb külföldi csoport lehettünk, de persze a teljes 2000-es dolgozói állomány mellett ez a szám eltörpült.