Eltelt végre a három hét, és eljött az idő, amikor megváltozik a műszakbeosztás. Nagyon vártam ezt, hiszen különben a délelőttös hetem jött volna, amikor reggel 5.30-ra kellene járnunk, ami azt jelenti, hogy 4.30-kor kell felkelnem. Na ehhez meg annyi kedvem volt, mint Simon Gábornak egy vagyonosodási vizsgálathoz.

Ahogy mondtam korábban, az új műszakbeosztást még az assist recruitmentes srácoktól megkaptam a felvételi procedúra végén, így a váltás teljesen zökkenőmentesen, külön írásbeli értesítés nélkül megtörtént. Persze előtte héten szóban figyelmeztettek mindenkit, hogy a következő héttől már az új rend lép érvénybe.

Az új műszakbeosztás szerint egy héten csak négy napot dolgozunk, viszont naponta tíz órát, így ki is jön a szokásos heti negyven óra. Az új műszakbeosztás az Amazon szempontjából azt jelentette, hogy onnantól 7/24-ben működött, azaz éjjel-nappal, a hét minden napján. Három nappalos és az azokkal párban lévő éjszakás műszakokkal oldották ezt meg. Az első műszak vasárnaptól szerdáig dolgozott, a második szerdától szombatig, a harmadik pedig hétfő-kedden és csütörtök-pénteken. Ez nekünk melósoknak is jó volt, mert így három szabadnapunk, azaz day-off -unk volt, amibe hétköznapok és hétvégi napok is beleestek. Ugyan így nyolc helyett tíz órát kellett egy nap dolgozni, de ha már bent voltam és a napot úgyis elvitte a munka, teljesen mindegy volt, hogy nyolc vagy tíz órán keresztül nyomom a gombot. A legjobb műszak persze a középen lukas, ezért a fantáziadús nevű donught shift (azaz fánk műszak) volt, de az elsőre látszott, hogy oda a csókosok kerülhettek csak be.

Én a szerda-szombatos műszakba kerültem, ami nekem tökéletes volt. Az Amazon pedig így elérte, hogy minden hétköznapi napon egyszerre két műszak volt bent, hétvégén - amikor amúgy sem volt akkora pörgés - meg csak egy. A nappalos műszak 7.45-kor kezdődött és 18.15-kor volt vége, amit aztán az első két hét tapasztalatai alapján 15 perccel előrébb csúsztattak (azaz 7.30-tól 18.00-ig), de csak az inbound-ban dolgozók - azaz a receiverek és a stowerek - számára. Ennek két oka volt, egyrészt így reggel nem egyszerre ömlött be az összes melós, másrészt így az inboundosok előkészítették a terepet (feltöltötték a készleteket) az outbondosok (azaz pickerek és csomagolók) számára.

Aztán persze ahogy beindult a karácsonyi hajtás elrendelték a kötelező túlórát, ami első körben plusz egy napot (azaz plusz 10 órát) jelentett hetente. Ez azt jelentette, hogy abban a négy hétben kedden is kellett dolgozni, viszont ezt a plusz 10 órát másfélszeres órabérrel fizették. Amikor pedig végleg elszabadult a pokol a karácsonyi hajrában, akkor újabb plusz 5 kötelező túlórát rendeltek el, amit viszont dupla óradíjjal fizettek. Nagy kasza volt. A plusz öt órát úgy oldották meg, hogy az öt munkanapunkon egy órával többet, azaz tizenegy órát dolgoztunk. Háromnegyed órával hamarabb mentünk be (6.45-re), és negyed órával később végeztünk (18.15-kor).

Elég nehéz volt ez a négy hét, az ötödik napon már mindig ki voltunk készülve, mint a magyar foci válogatott a magyar-román tizedik percében, szombat reggelente már úgy mentem be dolgozni, mint Szíjjártó Péter az ATV-be, Kálmán Olgához. A tíz (illetve tizenegy) órát szerencsére nem kellett egyben ledolgozni, közben voltak szünetek, amikor kimehettünk az FC-ből enni, internetezni, aki akart, cigizni. Délelőtt és délután is egy-egy tizenötperces, ebédidőben pedig egy félórás. A tizenötperceseket kifizette az Amazon, a félórás ebédszünetet viszont sajnos nem. Ez úgy nézett ki, hogy a tizenötperces szünetekre nem kellett kiblokkolnunk, a félórásra viszont igen, és persze erre a blokkolásra ugyanaz igaz volt, mint a reggelire és az estire: másodpercre pontosnak kellett lenni.

Szóval elkezdődött az új műszakbeosztás, ami számomra azt is jelentette, hogy a srácokkal - akiket az új shift első napján magam körül láttam - fogok a következő hónapokban együtt melózni. Később beszámolók majd róluk, mert egészen érdekes arcok voltak.