Ígértem korábban, hogy bemutatom a három mentorunkat, akik az Induction Dayen megpróbálták nekünk megtanítani a legfontosabb tudnivalókat. Ahogy már említettem, a három mentorunk közül a legnagyobb pofája Jonnak volt. Bár szerintem egész Swanseaben neki volt a legnagyobb pofája. Mint kiderült, ő amolyan kisfőnök. legalább is Wayne így kezelte őt. Nincs neki semmilyen titulusa, elvileg ugyanolyan kutyaközönséges stower mint mi, bár ő állandó, Amazon állományban lévő dolgozó. (Ezt onnan láthatjuk, hogy neki kék színű belépője van, nekünk meg zöld.) Jon nem különösebben okos, emellett még oltári nagy bunkó is. Rettenetesen harsány srác, otromba viccekkel, feltűnési viszketegséggel. Egy csiricsáré, elöl csillogó-villogó strasszokkal díszített baseballsapkát visel, a mellénye hátára cirkalmas betűkkel felírta a nevét is. A röhögését - mert ezt nevetésnek nem lehet nevezni - még az épület túloldalán is lehet hallani, akárcsak folytonos, ámde borzasztóan hamis füttykoncertjeit. Szó nélkül szembeböfög bármikor, és azon a fejlettségi szinten van, ahol a nyílt színi fingást mulatságosnak tartják. Megjegyzem, ez utóbbival nincs egyedül az átlagos Amazon melósok között. A srácról mindig egy film jutott eszembe. Nem tudom, láttátok-e a Szajré című filmet, amiben Robert DeNiro és Edward Norton egy betörőpárost alakított. A filmben úgy rabolták ki a Montreáli Vámraktárat, hogy az Edward Norton által játszott karakter állást vállalt a Vámraktárban, mint értelmi fogyatékos éjszakai takarítómunkás. Na erre az értelmi fogyatékosra emlékeztetett engem mindig Jon. Olyan sunyin tudott nézni a baseball sapka szemellenzője alól, volt benne valami baljós.

Jon minden problémát erővel old meg, függetlenül a probléma jellegétől. Biztos ti is ismertek ilyen típusú embert, aki mindig berúgja az ajtót, ahelyett, hogy a kilincset lenyomva nyitná azt ki. Aztán persze az is kiderült, hogy miért hord állandóan sapkát. Kifelé menet a scanner kapuknál a sapkákat is le kell venni - vagy legalább megemelni -, hogy az őrök lássák, hogy alatta nincs semmi. Na egy ilyen alkalommal vettem észre, hogy hát Jon feje búbja olyan kopasz, mint a baba popsija. A drága szentem hiúsága nem bírja ezt elviselni, ezért hát a sapka. De hogy ne csak rosszat írjak róla, tagadhatatlan, hogy ez a törtető, mindenen keresztültaposó stílus nagyon jól jön a melóban, legalább is nagyon hatékonnyá teszi a munkáját, és felteszem, az Amazonnak ezért értékes.

A másik oktatónk Dave, sokkal kevésbé színes egyéniség. A srác mind kinézetre, mind viselkedésre olyan, mintha folyamatosan be lenne szívva. Szemeiről csak tüzetes vizsgálattal lehet megállapítani, hogy nyitva vannak-e. Vastag, fekete, SZTK-keretes szemüvegével és vörös hippifrizurájával simán elment volna Woodstock törzsvendégnek. Gyakorlatilag nem lehet semmilyen eszközzel a legcsekélyebb érzelmi reakcióra bírni. Egyszer például véletlenül a lábujjára engedtem egy raklapot. Nem kell megijedni, nem volt rajta semmi, de ezek még üresen is tekintélyes súlyt képviselnek, szóval eléggé fájhatott neki. Azt hiszitek felkiáltott? Fenét. Mivel éppen beszélt, a mondat közepén beszúrt egy "au"-t és folytatta a mondatot. Nekem is csak jónéhány másodperc elteltével esett le, hogy mit csináltam. Mondtam is neki egy sorry-t. Erről a sorry-ról jut eszembe Zsolti egyik ismerőse, aki 5 évnyi angliai tartózkodás után sem tudott megbarátkozni az angol nyelvvel. Egyszer például lelkendezve mesélte Zsoltinak, hogy megtanult egy univerzális szót, amit gyakorlatilag bármikor lehet használni: ha bemész valahová, ha meg akarod kérdezni a pontos időt, ha kérni akarsz valamit a boltban, ha ráléptél valakinek a lábára. Na ez az univerzális szó volt a sorry. Dave tényleg keni-vágja a stower szakma rejtelmeit, bármilyen problémával lehet hozzá menni, addig szaszerol vele, amíg megoldja. Viszont elég mufurc figura, nem mondhatnám, hogy látnám rajta a lelkesedést, amikor segítségért fordulunk hozzá.

A legszimpatikusabb trénerünk azonban egyértelműen Gareth. Gareth tök normális srác, normális emberi reakciókkal, empátiával, segíteniakarással. Sajnos mindez egy komoly szerénységgel, majdhogy nem félénkséggel párosul, ami kifejezetten hátrányos ebben az erőszakos és durva melósvilágban. Nem mondanám, hogy jóképű lenne, kerek kopasz fejével, kissé elálló füleivel, a szokásos angol reménytelenül hófehér bőrével ez talán túlzás lenne, de rondának sem mondanám. Szóval olyan átlagos volt. Igyekezett beszélgetésbe elegyedni mindenkivel, hogy megtudjon valamit az emberről is, akivel együtt fog dolgozni. Különösen az egyik lengyel csaj iránt érdeklődött, bár ebben biztosan több is volt, mint egyszerű kíváncsiság. Később is gyakorta érdeklődött, hogy minden rendben van-e, van-e valami, amit nem értek. Kedvenc kérdésem tőle: Are you well managed?

Szóval ilyen vegyes volt a felhozatal tréner fronton, de ennek igazából nagy jelentősége nem volt, mert az első nap után már úgysem volt túl sok dolguk velünk.