Hogy kerül egy orosz származású lett kereskedelmi búvár a walesi Amazon raktárba? Ennek a története tulajdonképpen elég átlagos, de a lényeg, hogy Igor ott volt. Nem csak nagyon sokat segített nekem különböző trükkökkel, tippekkel, de mivel elég vicces figura is, a napjaimat is mindig feldobta.

Már említettem, hogy sok náció képviselője előfordult az amazonos melósok között, annak ellenére, hogy Swansea nem London, tehát enyhén szólva sem az emigránsok fő célpontja ez a város. A magyarokról írok majd egy másik posztban, bár a legnagyobb külföldi csoportot nem ők, hanem a lengyelek képezték, ahogy persze egész Nagy Britanniában. Na persze elég nehéz volt követni, hogy ki, melyik nemzethez tartozik, különösen az orosz-lett- lengyel-litván-szlovák vegyes halmaz volt kusza. A lengyelek tudtak beszélni az oroszokkal, az oroszok a lettekkel, litvánokkal, észtekkel, a szlovákok értették az oroszokat és a lengyeleket, szóval ember legyen a talpán, aki két beszélgető munkásról meg tudja állapítani, melyik országból jött.

Igor, a lett, aki orosz

Így voltam Igorral is. Az angolján lehetett persze hallani egy ropogós oroszos akcentust, ezért én elsőre orosznak tippeltem, de aztán elbizonytalanodtam, amikor a lengyel csoportba tartozó melósokkal beszélgetett. Aztán persze későbbi beszélgetéseink során elmondta, hogy Lettországban, Rigában született, de hogy a helyzet ennyire ne legyen egyszerű, orosz anyja révén inkább orosznak érzi magát. Rögtön megtaláltuk a közös hangot, talán azért, mert nagyjából egykorúak vagyunk, de a kölcsönös szimpátiát csak növelte, amikor kiderült, hogy ő is rajong a búvárkodásért, sőt eredeti szakmája ipari vagy kereskedelmi búvár, bár annak sok köze nincs a kedvtelési könnyűbúvárkodáshoz. Két -három évvel ezelőtt a Lettországot is elérő válság tette be a kaput az ipari búvárkodásnak, akkor jött el először Londonba, majd onnan a csaja révén Swanseaba pont azért, mert itt olcsóbb az élet. A célja pedig az volt, hogy elég pénzt gyűjtsön össze valami Norvég tanfolyamra, amivel a "hihetetlenül profi" ipari búvár minősítést szerezheti meg. (A "hihetetlenül profi" persze csak vicc, lövésem sincs milyen képzések, minősítések és szintek vannak az ipari búvár szakmában.) Nem ez volt persze az első külföldi kalandja, később mesélt tájföldi és ausztrál "kiruccanásairól" is, és egy ideig dolgozott óceánjáró hajókon is.

Igor "szolgálatban"

Lassú Jó munkához idő kell

Szóval Igor már két éve nyomta az Amazonban, amikor én kezdtem, ekkor már rég nem is ideiglenes státuszban volt, hanem a biztonságot jelentő állandók között. Eléggé meg is becsülték, egyszer sem láttam, hogy sima melósként dolgozott volna, mindig csak consolidátornak osztották be. Különösebben nem is erőltette meg magát, mégis nagyon jó munkásnak számított, mert ésszel melózott. Nincs annál rosszabb, mint amikor a hülyeség szorgalommal párosul, ezért én Igor módszerét, az "aggyal, még ha kicsit lustábban is" elvet követőt többre értékeltem. Megbízhatóan, a raktár legnagyobb zsúfoltsága esetén is rendíthetetlenül "gyártotta" az üres rekeszeket. Én is Igortól kaptam a consolidátor kiképzést, gondolták, a két külföldi biztos jól elboldogul. Ez így is lett, tulajdonképpen ezen az egynapos tréningen lettünk igazán jóban. Nem szerénytelenségből mondom, de elég gyorsan beletanultam, így különösebben sok gondja nem volt velem. A tréninget úgy kell elképzelni, hogy a rövid kb. 10 perces szóbeli felvezetést követően, amihez Igor még egy kis rögtönzött rajzos prezentációt is bemutatott egy leszakított kartonpapírdarabon, elkezdtünk közösen dolgozni, vagy mondjuk inkább úgy, én dolgoztam, ő figyelte és néha közbeszólt. Ahogy említettem, elég gyorsan felfogtam, hogy mi a lényeg, úgyhogy utána már tudtunk másról is dumálni, ekkor kerültek szóba az egyiptomi, tájföldi és horvátországi búvártúrák. Igornak az volt a baja, hogy nem talál búvártársakat, pedig olyan szívesen menne búvárkodni, de idegen csapatba beugrani egy búvárszafariba ismerősök nélkül elég rizikós.

A lett bohóc

Lett barátom sokat vicceskedett is, ami tényleg elég jól fel tudta dobni a rutin miatt egyre monotonabbá váló munkát. Amikor az ukrán konfliktus elkezdődött, előfordult, hogy egyik szünet után komoly pofával jött oda hozzám, hogy hallottam-e, hogy az oroszok lerohanták Magyarországot is és már bevették Miskolcot. (Budapesten kívül ezt az egy magyar várost ismerte, pedig még soha nem volt Magyarországon.) Ekkor persze már tudtam, hogy mire lehet tőle számítani, úgyhogy csak kiröhögtem, de ettől nem esett ki a szerepéből, más napokon is odakiáltott nekem, hogy az oroszok már a fél országot elfoglalták, esetleg már Budapestet is bevették. Akkor mondjuk nem tudtam eldönteni, hogy panaszkodik vagy dicsekszik, amikor egy korábbi, nála sokkal fiatalabb barátnőjéről mesélt, akinek kielégíthetetlen szexuális igényei voltak. Igor poénjaira legjellemzőbb eset az egyik briefing alatt esett meg. Wayne, a munkairányítónk safety tippet kért, amire valaki bekiabálta, hogy "Hagyd esni, ami leesik!". (Ez nyilván azt jelenti, hogy soha ne próbálj elkapni semmilyen zuhanó, eső terméket, soha ne próbálj valamilyen dőlő árukupacot megfogni.) Waynenek nagyon tetszett, hogy ezt a viszonylag ritkán emlegetett safety tippet mondta valaki, úgyhogy lelkesen kezdte kibontani a tippet és magyarázni, hogy ez mit is jelent. Igor ebben a pillanatban ejtette le, persze egyértelműen nem véletlenül, a kezében lévő kéziscannert, mintegy demonstrálva a safety tippet, persze nyilvánvaló volt, hogy amikor ezt a safety tippet kitalálták, nem ezekre az esetekre gondoltak. Mondanom sem kell, nagy röhögés lett belőle, a körülötte állók nevetve csapkodták Igor vállát, Igor pedig fülig érő mosollyal zsebelte be az elismeréseket. A scannernek persze semmi baja nem lett, a gyártó tisztában van vele, hogy milyen viszontagságokat kell kiállnia egy ilyen eszköznek, és erre gondol is annak kialakításakor. Nem mondom, hogy Wayne örült ennek a viccnek, de szó nélkül hagyta.

Bírta a strapát

Igor on the board

Még többet tudtunk aztán beszélgetni Igorral, amikor át kellett szerveznie a reggeli munkába járását, mert kiesett egy sofőrje, ezért hozzám kéredzkedett be, így azokon a napokon, amikor mindketten dolgoztunk, felvettem Swansea központjában, és együtt mentünk ki az Amazonhoz, este meg vissza. Ez igazából csak két nap volt egy héten, hiszen ő a "fánk" műszakban volt (hétfő, kedd, csütörtök, péntek), így csak csütörtökön és pénteken vittem én dolgozni. Mindig több pénzt adott a fuvarért 1-2 fonttal, mint amennyi szokásos, és nem hagyta, hogy visszaadjak. Reggelente általában kevesebbet dumáltunk, álmosan hallgattuk a rádióból az egynyári slágereket, és mivel ezeket elég sűrűn ismételték az adók, mindegyik belemászott a fülünkbe, különösen Carly Rae Jepsen Call me maybe című száma lett a kedvencünk. Igor egyik este is azzal várt a parkolóban, hogy repedtfazék hangján előadta a dal kissé módosított refrénjét, miszerint: Hey András, this is crazy, but here's my number, you call me maybe. Muszáj volt röhögni és máris vidámabb volt a fárasztó nap vége.

Igor aztán otthon, Lettországban kapott egy állást kereskedelmi búvárként, úgyhogy viszonylag hirtelen, előttem két héttel hagyta el az Amazont, hogy hazatérjen és azzal foglalkozzon, amit szeret csinálni. A Facebookon keresztül ma is tartjuk a kapcsolatot, most éppen Norvégiában van, hogy a már említette "hihetetlenül profi" képesítését megszerezze.