Ahogy kezdett lecsengeni a karácsonyi csúcsszezon, mi, ideiglenes melósok egyre többet kezdtünk gondolni az ilyenkor könyörtelenül elérkező nagy kirúgási hullámra, amikor az Amazon megválik a feleslegessé vált munkaerőtől.

Akinek egy kicsivel több esze volt, mint egy marék molylepkének, az végig tudta, hogy amikor a karácsonyi őrület lecseng, az Amazonnak jóval kevesebb melósra lesz szüksége. Háborús üzemmódból visszaáll a normál működésre, ami azt jelentette, hogy az ideiglenes munkásokat, néhány "szerencsés" kivételével elküldik. Valójában nem is kellett ezt nekünk kitalálni, mert az állandók "kedvesen" fel is hívták erre a figyelmünket a beszélgetések során, de egyébként hivatalosan ez nem volt téma. Az is elég árulkodó volt persze, hogy ők láthatóan nem igazán törekedtek arra, hogy az ideiglenes melósokkal kialakított munkakapcsolatot túlságosan elmélyítsék. Ez persze érthető volt: minek feccöljenek energiát egy olyan barátságba, ami bármikor véget érhet, és aztán soha többet nem találkozunk.

Vissza a normál kerékvágásba

Az Amazonban a karácsony jó korán elkezdődött, de ugyanilyen korán véget is ért. Legalább is nekünk, akik az inbound részen dolgoztunk (azaz a recieverek és a stowerek), hiszen mi a többiek "előtt jártunk". Mi dugig raktuk a raktárat, mint a kormány Simicska pénztárcáját, hogy a pickerek és a csomagolók zavartalanul pöröghessenek tovább az ünnepekig. Durván két héttel karácsony előtt érezhetően lanyhult a munka intenzitása nekünk stowereknek, egyre több idő és energia jutott például a rendrakásra, és a munkairányítóknak is egyre több idejük jutott arra, hogy minket ellenőrizzenek. 

Az ítélet napja

Minden jel arra mutatott, hogy hamarosan változások fognak történni, mégis teltek múltak a napok, amik persze baromi hosszúnak tűntek, de mégsem történt semmi. Már azt hittük, hogy majd csak az ünnepek után kapjuk a rossz híreket, amikor december 21-én szombaton, a héten az utolsó munkanapomon, elterjedt a hír, hogy ezen a napon kezdődnek az elbocsátások. Értitek? Három nappal karácsony előtt. Mondanom sem kell, hogy az ideiglenes melósok milyen idegesen, feszülten dolgoztak egész nap, hiszen nem tudtuk, mikor közlik velünk a hírt. Egyáltalán milyen formában. Figyeltünk minden jelre. Ha valaki nevünket említette, felkaptuk a fejünket. Valójában senki nem mert abban reménykedni, hogy azon szerencsések közé tartozhat, akik maradhatnak. Mekkora az esélye annak, hogy a felvett kétezer ideiglenes melósból, abba a százba kerülsz, akit megtartanak. Nekem is zabszem volt a seggemben, ha már ennyi energiát tettem ebbe a melóba, jó lenne ha nem kellene más munka után néznem. Mindenki az esélyeit latolgatta, egymást kérdezgettük, hogy kinek hogyan alakultak a productivity, quality mutatói. Ezzel próbáltuk felmérni, hol lehetünk a rangsorban. Talán furcsának tűnhet, hogy miért voltunk úgy betojva, mint Mesterházy Attila a Demokratikus Koalíció megalakulásakor, de főleg a külföldiek számára ez a munkahely - bármilyen meglepő - tényleg az álommeló volt. Bejelentett, korrekt munkahely, megbízható munkáltató, aki rendesen, időben fizet, kulturált munkakörülmények. Bár a helyiek láthatóan sokkal kevésbé izgatták magukat azon, hogy megtarthatják-e az állásukat, ebben a felfokozott hangulatban ők is elég izgatottan várták, hogy eldőljön, maradhatnak-e.

Jönnek és elvisznek

A napnak lassan vége lett és nem történt semmi. Már kezdtük azt hinni, hogy csak ugratás volt, hogy ez a nap lesz AZ A NAP. Pontban négykor aztán elkezdődött. Az ügynökségek - akik ugye a munkáltatói jogokat gyakorolták - képviselői jelentek meg papírokkal a hónuk alatt és sorban mentek oda az emberekhez, akiknek ezzel befejeződött - legalább is egyelőre - az amazonos karrierje. Mi persze dolgoztunk tovább, közben fél szemmel néztük a történéseket. Reménykedtünk, hogy hozzánk nem jön senki. Ez volt életem legfeszültebb egy órája. Jöttek az ügynökségek emberei, sorban léptek oda a kollégákhoz. Azoknak ott helyben, azonnal abba kellett hagyni a munkát, letenni minden eszközt és a site rep. kíséretében a társak szánakozó tekintetétől kísérve rögtön elhagyni az Amazon FC-t. Nagyon kegyetlen volt az egész. Mivel velük általában soha többet nem találkoztunk, nem tudom, hogy ezután mi történt, de gyanítom, hogy némi papírmunka, a szekrénykulcs és a belépőkártya leadása után el kellett hagyniuk a raktárat. Az egész borzasztó nyomasztó volt. Úgy dolgoztunk, hogy közben minden percben vártuk, hogy mikor lépnek hozzánk. Ha közeledni láttunk egy ügynökségi képviselőt, már gyorsabban kezdett dobogni a szívünk. Nyilván nem ugyanaz a tét, de én úgy éreztem magam, mintha halálraítélt lennék a halálsoron, aki azt várja, mikor viszik a vesztőhelyre. Láttam, hogy nem csak a stowereknél, de a pickereknél és csomagolóknál is suhog a kasza, fogytak ők is rendesen.

Maradók csapata

Egyszer csak megszűnt a villámok csapkodása, elült a vihar, nem vittek el több kollégát. Nem árulok el nagy titkot: én is megúsztam. Megmondom őszintén, ahogy felmértem, hogy kiket vittek el, tulajdonképpen nem lepődtem meg. Azok a kollégák kerültek lapátra, akikről én is azt gondoltam, hogy nem fognak soha sztahanovista emlékérmet kapni, viszont simán nyernének egy lustasági versenyt. Kicsit meg is nyugodtam, hogy a jelek szerint ilyen kiszámítható a dolog: ha rendesen melózok, nem csinálok nagy hibát, akkor minden rendben lesz. Jött is az aktuális munkairányító és szólt, hogy akik megmaradtak, fél órával a hivatalos befejezés előtt menjenek vissza az ő asztalához, ahol a reggeli gyülekezők szoktak lenni. Össze is gyűltünk fél ötkor, hogy felmérjük, ki maradt, ki ment. Megmondom őszintén, volt bennem egy kis büszkeség, hogy túléltem ezt a répaegyelést, és örömmel vettem azt is, hogy a kedvenceim közül sem rúgtak kis senkit. Néhány utálatos csávó is maradt ugyan, de ezzel meg tudtam barátkozni. A munkairányító mondott bár biztató, gratuláló szót, majd annyit mondott, hogy akkor ez a végleges csapat. A többi műszakból persze még fognak elküldeni embereket, de ebben a műszakban ennyi volt a szelektálás. Vigyorogtunk ész nélkül, mint Fekete Pákó az IQ versenyen, de mint kiderült, korán örültünk. Ez azonban már egy másik post témája lesz.