Amazonian

2015\06\08

39. Zárul Miki mókatára

Befejeződik az amazonos "karrierem"

Tanulságok és tapasztalatok egy évnyi amazonos melós lét után. Így zárul le az Amazonian blog.

Egyszer minden jónak vége szakad. Ez igaz erre a blogra, és a fantasztikus amazonos "karrieremre"  is. A család hazaköltözött már, az én indulásom is közeledett, amihez hónapokkal korábban megvettem a repülőjegyemet. Rohamléptekkel számoltam fel az alig egy évvel korábban kialakított életünket: például eladtam a kocsit, így ideiglenesen megint bicajjal jártam melózni, ami az egyre vidámabb időjárásnak köszönhetően egyre kellemesebb utazási mód lett. Leveleztem a Civic Centerrel (ez kb. a polgármesteri hivatal) és a Tax office-szal (ez meg kb. a NAV), hogy a zárják le a szociális juttatásokat, illetve az adóvisszatérítést, intéztem az albérlet visszaadását, stb. Mióta állandó dolgozó lettem, már könnyű szívvel járkáltam be dolgozni, részben az állandó státusz miatt, részben meg mert tudtam, hogy hamarosan úgyis itt hagyom őket. Már sokkal lazábban vettem a dolgokat bent, de azért tisztességesen elvégeztem a munkát, mindig pontosan beértem, igyekeztem nem hibázni, csak már nem hajtottam annyira. Azért a targetek így is teljesültek.

inside-amazon-warehouse2_1.jpg

By by Igor

Közben Igor barátomat is felhívták otthonról, Rigából, hogy van egy neki való állás, ha hazamegy, ott várja egy kereskedelmi búvár állás. Igornak hirtelen fel kellett mondania és egyik napról a másikra hazautaznia. Egyik nap, amikor a műszakja szerint nem is kellett volna dolgoznia, megjelent bent és mondta, hogy most megy a HR-re aláírni a papírokat és már dolgozni sem jön be többet. Elbúcsúzott mindenkitől, megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot, aztán lelépett, két nap múlva már indult is a gépe Rigába. Így az utolsó két hetem egy különös hangulatban telt: egyrészt hiányoltam Igort, másrészt örültem, hogy én is utazom haza, harmadrést kicsit sajnáltam is otthagyni a helyet, ahol 11 hónapot eltöltöttem. Lassan aztán eljött az utolsó nap, igyekeztem tisztességesen melózni, hogy ne érje szó a ház elejét, de valójában úgy andalogtam az FC-ben, mint gimnáziumi diák a ballagásán. Elhelyeztem az utókornak szánt üzenetemet az egyik, rekeszeket elválasztó kartonpapír falra. Ha valaki ott jár és megtalálja, annak fizetek egy láda sört. Csak segítségképpen jelzem, hogy az "Abandon hope all you enter here" (helyesen Abandon hope all who enter here - Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!) feliratot nem én követtem el. Az utolsó napon egyébként is consolidálásra osztottak be, ráértem elérzékenyülni.

Ennyi volt

A műszak végén aztán szépen kisétáltam az FC-ből a többiekkel, közben végig az járt a fejemben, hogy utoljára megyek végig a polcok között, utoljára állok sorban a blokkoláshoz, utoljára megyek fel a lépcsőn. Kipakoltam mindent a szekrényemből, a kulcsát az ajtóban hagytam, ittam még utoljára egy ingyen capuccinot (ami jár, az jár ugye) és kiballagtam az épületből. Felültem a bicajomra, vetettem egy utolsó pillantást az épületre, és elkarikáztam haza. Útközben az egyik kukába behajítottam a melós bakancsomat, ami már úgyis teljesen szét volt tiporva, meg a melós mellényt.

swansea12_1.jpg

Két nap múlva aztán nekem is indult a gépem a kb. három órás buszútra lévő Bristolból. A buszon ülve próbáltam leszűrni a tanulságokat és összegezni a tapasztalatokat. Alább kizárólag a saját tapasztalataim alapján kialakított véleményem olvasható.

1. A "külföldön minden jobb" mítosz végleg megdőlt. Turistaként rengeteg országban jártam, de úgy nem lehet megismerni az országot, csak a turista látványosságokat. A tökéletesen működő országok elképzelt listáján előkelő helyet elfoglaló Nagy Britanniában sincs minden aranyból, vagy ahogy mondani szokták: a kerítés ott sincs kolbászból. Van, ami jobban működik, mint nálunk, van, ami rosszabbul.

2. A magyar melós sem nem lustább, sem nem bénább, mint bármely más nemzet jómunkásemberei. Láttam ilyent is, olyant is az angolok, wales-iek, lengyelek, ukránok, oroszok és magyarok között is.

3. Hiába jobb állítólag az oktatási rendszerük (szerintem nem), és hiába jobb az iskolai oktatásuk (na ez szerintem pláne nem), az angol melós pont annyira életre való, vagy talán inkább egy kicsit kevésbé életre való, mint a magyar. Amíg rutinmelót kell csinálni, addig nincs gond, de ha homokszem kerül a gépezetbe, lefagynak, mint a Windows. Tökéletesen híján vannak a kreativitásnak, amely jelzővel a magyarokat szokták jellemezni csak általában negatív előjellel.

4. Nem igaz, hogy csak a magyarok ügyeskednek. Az angolok is ügyeskednek, csak náluk ez az ügyeskedés intézményesült, törvényileg és társadalmilag elfogadottá vált. Itthon - joggal - fekete posztó az, aki csak szociális segélyekből él, pedig képes lenne dolgozni, csak nem akar. Kint ez tök normális. Minek is melózna, amikor úgyis éppen annyi lenne a család bevétele, mint ha csak segélyből élnek.

5. A főnökök, a vezetők viszont tényleg jobbak. Egész egyszerűen más a vezetői kultúra. Aki vezető lesz kint az a felelősségét érzi ennek, nem hiszi azt, hogy onnantól ő egy felsőbbrendű lény. Ez a vezetői mentalitás sokkal közelebb áll hozzám, ez az, ahogy én is működtem itthon vezetőként. A magyarországi vezetőknél sokszor tapasztalok lenézést, gőgöt a beosztottak irányába, képtelenek beismerni, amikor hibáztak vagy azt, ha valamit nem tudnak, és sajnos igenis gyakori, hogy a beosztott babérjait a vezető aratja le, de ha bűnbakot kell keresni, valahogy az mindig egy beosztott lesz.

Az amazonos melós létből ezeket az okosságokat szűrtem le. Mivel az Amazon szerette az FC-t Amazóniának, a dolgozókat pedig amazóniaiaknak nevezni (innen jön a blog címe is), mondhatom úgy is, hogy ezek az Amazóniában tett látogatásom tanulságai. Persze a privát életben még további tapasztalatokra is szert tettünk, de mivel ez a blog "hivatalosan" a munkás életemről szól, így azokkal nem untatlak titeket. Annyit mondok csak jó tanácsként, hogy ez az egy év csak megerősített abban, hogy mindenkinek jót tenne, ha legalább egy évet egy másik országban élne.

Köszönöm, hogy olvastátok a blogot, amely reményeim szerint szórakoztató és hasznos is volt egyben.


welsh_flag.jpg

Ha kíváncsi vagy, hogy kezdődött, ide kattints.

UK Wales Amazon angliai munka Swansea Amazon Fulfillment Center

2015\06\01

38. Bent vagyok az Olimpián

Végleges státuszt ad az Amazon

Minden melós álma, hogy állandó státuszú állást kapjon. Nekem ez már csak hab volt a tortán. Bár ha tudom, hogy ilyen bonyolult lesz a felvételi folyamat, lehet, hogy sikítva menekülök. 

Korábbi posztomban már beszámoltam nektek az Amazon személyzeti stratégiájáról. Ahogy közeledett a kilencedik munkával töltött hónap vége, amiről tudtam, hogy akkor vagy kirúgnak, vagy felvesznek állandóra, egyre nagyobb lett a para a még megmaradt ideiglenes melósok között. Eleve azok voltak esélyesek az állandósításra, akik még velem együtt kezdtek szeptemberben, hiszen a korábban már leírt folyamat alapján, mi már eleget bizonyítottunk. Ez sem volt persze garancia az állandósításra, hiszen az Amazon nyilván csak annyi embert vesz fel állandó státuszba, amennyire szüksége van. Hiába dolgoztál nagyon jól, ha letelt a kilenc hónap, de már létszámon felüli voltál, akkor bizony elküldtek. Hiába próbálgattuk felmérni a viszonyokat vagy kérdezgetni a csoportvezetőket, esetleg az ügynökségek kihelyezett képviselőit, nem lettünk okosabbak. Tudtam, hogy nagyjából 5-6 hét múlva úgyis itt hagyom őket, mert letelik az eltervezett egy év, és így is úgy is hazaköltözünk. Azért erre az időszakra még jó lett volna megőrizni a munkát, így egy kicsit nekem is benne volt a seggemben a zabszem. Az állandósítás ugyanakkor óriási dolognak számított egy melós életében mind a helyiek, mind a bevándorló számára, hiszen onnantól kezdve sokkal biztosabb volt az állásod: ha nem öltél embert, gyakorlatilag nem rúgtak ki. Ezen kívül egy csomó plusz jog, illetve kedvezmény illetett meg a kedvezményes amazonos vásárlástól a fogorvosi kezelések támogatásán át a bicikli vásárlási hozzájárulásig. Ahogy Zsolti, mondta nekem korábban:onnantól tényleg bent vagy az Olimpián. Ha megkaptad az állandó amazonos melósok kék badge-ét, bent a "gyárban" is megnőtt a presztízsed, de persze a privát életben is ki lehetett ezzel a hírrel vívni egy kis elismerést.

amazonfc5.jpeg

Kell ez nekem egyáltalán?

Egyszer aztán odahívott magához Paul, az engem foglalkoztató ügynökség kihelyezett képviselője, hogy elmondja a jó hírt: kiadós hátba veregetések közepette közölte velem, hogy bár még nem hivatalos, de rajta vagyok azon a listán, akiket az Amazon állandó státuszba átvesz. Biztosított róla, hogy mennyire megérdemlem. Jellemző, hogy azt nem kérdezte meg, hogy én egyáltalán akarom-e az állandó státuszt, annyira természetesnek vették, hogy ezt mindenki akarja. Nagyjából egy hét múlva aztán a csoportvezetőnk is felolvasta azt a három nevet, aki a stowereknél állandó státuszt kap. A kollégák persze gratuláltak, és érezni lehetett azt is, hogy sokkal komolyabban vesznek. Ekkor még nem sejtettem, hogy egy olyan bonyolult, többlépcsős felvételi procedúra veszi kezdetét, mintha a Magyar Telekom vezérigazgatói pozícióját nyertem volna el. Jelzem, ezen többlépcsős folyamatban sem kérdezték meg egyetlen egyszer sem, hogy egyáltalán akarom-e az állandó státuszt.

160160_1_gallerydetail_img_0308.jpg

Papírgyűjtésnél jól jönne

Az első lépcsőfok az volt, hogy minden kiválasztott kollégát behívtak az oktatási teremben, ahol kaptunk egy előadást arról, mennyire jó most nekünk, milyen jogaink és kötelezettségeink vannak. Itt közölték azt is, hogy négy hetet fog igénybe venni ez a transzformációs folyamat, és ezen időszak alatt se lazítsunk, mert az Amazon bármelyik pillanatban meggondolhatja magát, ha hiányzást vagy csökkenő teljesítményt lát. Ekkor már kezdtem sejteni, hogy ez egy kicsit hosszabb folyamat lesz, mint hogy aláírom a szerződést és kész. Ezután kaptunk egy olyan vastag papírköteget, hogy szerintem az általános iskolás papírgyűjtésen megdicsért volna az osztályfőnököm, ha ezzel állítok oda. Azt mondták, hogy van rá egy hetünk kitölteni, és mindenkinek adtak egy időpontot is, amikor egy személyes beszélgetés keretében át kell adnia ezeket a papírokat a HR-esnek. A kitöltendő dokumentumok között nem csak a szokásos személyes adatkérő űrlapok voltak, hanem meg kellett adni az előző két munkahelyet, személyeket, akik referenciát tudnak adni rólunk. Indokolni is kellett, hogy azokról miért távoztam. Az előző két lakóhelyünkre is kíváncsiak voltunk, és itt is kértek referenciát. Szóval az alsógatyám méretétől kezdve anyám nagynénjének a volt kollégiumi szobatársáig mindenről tudni akartak. Aláírattak egy csomó nyilatkozatot is arról, hogy hozzájárulok, hogy ezeket az adatokat ellenőrizzék is.

20140121_718011_xml-rtx15pa1.jpg

Felvételi beszélgetés az óvodában

Szépen ki is töltöttem a papírok, és a megadott időpontban kikértem magam a melóból és felmentem a megadott irodába a papírok átadására. Hiába volt minden leírva az űrlapokra, a csóka végigkérdezte az összeset, felteszem ezzel is azt akarták ellenőrizni, hogy nem kamuztam-e. A legviccesebb az volt, amikor korábbi munkahelyként megadtam a saját tulajdonú cégemet, majd referenciaként saját magamat, mint "volt" ügyvezető igazgatót. Jó fél órát elszórakoztunk ezzel míg végre utamra engedett, aláírtam a munkaszerződést és így még pont elértem az ebédszünetet, de előtte adott még egy másik időpontot is, amikor az úgynevezett felvételi elbeszélgetésre kerítünk sort két másik HR-sel. Gondolom, hogy a felvételi procedúra része volt az is, hogy a két találkozó közti időszakban egyszer meglepetésszerűen behívtak alkohol és drogtesztre is. A felvételi beszélgetés nagyon vicces volt. Az Amazon részéről ketten voltak jelen és összesen 7 kérdést tettek fel. Papírból olvasták, tehát mindenki ugyanezt a 7 kérdést kapta, képzelem, az interjúztatók mennyire unták már. A 7 kérdés pedig annyira dedós volt, hogy ha nem szórakozom olyan jól rajtuk, biztos felháborodom, hogy miért néznek ennyire hülyének. Ilyeneket kérdeztek például, hogy mit teszek akkor, ha azt látom, hogy egy társam ellop valamit. Három lehetséges választ is megadtak, amiből nyilván nem az volt a helyes, hogy megkérem a kollégát arra, hogy osztozzunk.

pg-38-amazon-4.jpg

Az egyik HR-es

A belépőt meg hozzád vágják

Innentől aztán már csak ki kellett várnom, amíg leellenőrzik az adatokat és szólnak, hogy minden oké. Hát nem szóltak, a felvételi folyamat bonyolultságához képest meglepően egyszerűen derült ki, hogy már állandó státuszú vagyok. Egyik reggel próbáltam bejutni az Amazonban a zöld kártyámmal, de az ajtó csak nem akart kinyílni. Ekkor felcsengettem a portásoknak és közöltem velük, hogy nem működik a kártyám, mire ők fentről kinyitották a kaput. Fent odaballagtam a pulthoz, és mivel már sejtettem, hogy mi jön, odatettem a zöld kártyámat a pultra, amit az őr elvett és helyette adott egy nevemre szóló kék belépőt. Aláíratta az átvételit, rám vigyorgott és ennyi. Nem szóltak a fanfárok, nem kísérte tapsvihar, nem voltak pom-pom lányok sem, de én azért egy kicsivel peckesebben lépdeltem a szekrényemhez. Nem mintha ezek hiányoztak volna nekem, csak a felvételi procedúra hosszúságához képest tűnt nagyon egyszerűnek ez az aktus.

Szóval szépen átvettem az új belépőkártyámat, majd rádöbbentem, hogy közben eltelt 4 hét, tehát én nagyjából másfél -két hét múlva itt hagyom az Amazont és Nagy Britanniát, és végleg hazaköltözöm. Sok hűhó semmiért.

UK Wales Amazon angliai munka Swansea

2015\05\26

37. Söprögetők az Amazonban

A probléma az Amazonban nem probléma

Az angol melósok nem túl kreatívok, amikor meg kell oldani egy problémát. Meg egy kicsit tesze-foszák is. Szerencsére az Amazonban vannak hivatásos problémamegoldók.

Világ életemben olyan embernek tartottam magam (vagy legalább is szeretem magam ilyennek látni), aki megoldja a problémákat és nem csinálja azokat. Ez néha olyan üzemmódba kapcsol engem, hogy igazak lesznek rám a következő bölcsességek: "Ha be akarsz verni egy szöget, nem kell semmi faxni, csak fogj egy kalapácsot, és addig üsd azt a rohadt szöget, amíg be nem megy" vagy "Ha nem tudod, mi vár rád az ajtó mögött, akkor rúgd be." Ebből a mentalitásból fakadóan a halálba tudott idegesíteni, hogy az Amazonban a melósok úgy általában hogyan kezelnek egy problémát.

hammer.jpg

 Abban irtó profik voltak, amikor a normál "üzletmenetbe" illeszkedő feladatokat kellett megoldaniuk, de ahogy valami addig nem tapasztalt probléma jött elő, szó szerint lefagytak. A következő lépés az volt, hogy jó sokan körbeállták a problémát és találgattak. Mindannyian bőszen nyomkodták a kéziscannert, ide-oda lépkedtek a menüjében, újra és újra bescannelték a termék vonalkódját, aztán az egész szállítmány vonalkódját, közben firkálgattak. Nem közösen dolgoztak, hanem mindenki külön-külön. Ez mondjuk nem lett volna baj, ha legalább eredményre jutnak. Tudtam és értettem, hogy mit és miért csinálnak, én is kaptam kiképzést arra, hogy hogyan lehet adatokat megtudni a termékről és a szállítmányról, a probléma az volt, hogy az így nyert információkból nem tudták kitalálni a megoldást. Többször is előfordult, hogy még javában törték a fejüket a problémás szállítmány elhelyezésén, miközben én azt már megoldottam egy pofonegyszerű módon. Ilyenkor aztán volt nagy nézés.

amazon_box2.jpg

Egyszemélyes kommandó

Az olajozottan működő rutinfeladatoknak a halála a kivételkezelés. Amikor az "egyszerűen programozott" melós kiesik a jól begyakorolt munkafolyamatból, és valami olyat kell megoldania, ami nem a szokásos kezelést igényli. Tudják ezt az Amazonban is (meg gondolom, máshol is), éppen ezért létezik egy kifejezetten problémás esetek kezelésére létrehozott pozíció, a Problem Solver (PS), ami szó szerint probléma megoldót jelent. Mindig is bírtam az angolokban, hogy nem görcsölnek azon, hogy dolgoknak jól hangzó elnevezéseket találjanak, amiket aztán senki más nem ért, csak az, aki kitalálta. A dolgokat annak nevezik, amik. Nem törik össze magukat, hogy az elnevezés menő legyen. A kedvenc példám a "Pay and display" parkoló, ez a tök hivatalos elnevezése, ami konkrétan olyan parkolót jelent, ahol megveszed a jegyet és kiteszed a kocsi szélvédője mögé.

pay-and-display-sign.jpg

A Problem Solver is pont azt csinálja, amit a neve mond: problémákat old meg. Az Amazonban ez egy gyorsan mozgó egyszemélyes problémamegoldó kommandó. Konkrét szállítmányokkal és rekeszekkel kapcsolatos problémákat oldanak meg a kis, kerekeken guruló mobil munkaállomásokkal. Mindig oda mennek, ahol probléma van. A praktikus kis kocsijukon minden van, amire szükségük lehet: laptop, kéziscanner, nyomtató az öntapadós vonalkódok kinyomtatásához és persze mindehhez egy jó nagy aksi. Az egész miskulanciát az Amazon sleng "cow"-nak, azaz tehénnek nevezi, lövésem sincs, hogy miért.

sweeper.jpg

Sweeper akcióban

Gond egy szál se

A gyakorlatban úgy nézett ki a működés, hogy ha stower valamilyen problémás árut, szállítmányt talál, akkor a külön erre a célra lekerített területre, a Problem Zone-ba kellett letenni azt, lehetőleg a probléma megjelölésével. Probléma abból adódott nagy számban, hogy egy áru virtuális és fizikai tartózkodási helye nem egyezett (ezekről korábban már írtam), a problémák másik - sokkal kisebb - fele viszont valamilyen informatikai probléma volt. Ha ez a zóna kezdett tele lenni, akkor hívott a csoportvezető egy problémamegoldót, aki odagurult a munkaállomásával a problémás darabokhoz és szépen sorban elkezdte azokat megoldani. Ezek a srácok és csajok értelemszerűen állatira képben voltak minden folyamattal, és az okokat, miérteket is tudták, sokszor nekik nagyon kreatívnak is kellett lenni egy-egy probléma megoldásában. Mivel targetjük nem volt, hiszen náluk a minőség egyértelműen fontosabb volt, mint a mennyiség, ezért nem is nagyon idegesítették magukat semmin. Bátran lehetett menni hozzájuk, ha valami gond volt, és ha jóban voltál velük még akkor is segítettek kiegyenesíteni a dolgokat, ha te magad szúrtál el valamit. Aztán ha kisöpörték a Problem Zone-t, akkor továbbálltak valamelyik másik terület problémás ügyeit kezelni.

multi_pack.jpg

PS mobil munkaállomás használaton kívül.

Ugródeszka

A problémamegoldó csökkentett üzemmódú verziója volt az Sweeper vagy söprögető, bár közöttük különbség árnyalatnyi: A söprögető inkább az egyszerűbb eseteket kezeli nagy számban (kisöpri a Problem Zone-t), a PS pedig a bonyolultabb eseteket, amelyek több tapasztalatot, megoldásuk pedig több időt igényel, de persze ezek határa sokszor összemosódik. Néhány csendes, kis forgalmú napon a munkairányítók is elláttak a PS feladatait, de a napok túlnyomó többségén erre nem volt kapacitásuk. Ezekbe a pozíciókba persze már csak állandó státuszú kollégák kerültek. Ha valaki előrébb akart jutni az Amazon ranglétrán, akkor ez volt egyik ugródeszka a csoportvezetői pozíciók felé, az egyik korábbi posztomban említett Charlotte is PS-ből lett csoportvezető. Ha az eredeti tervem nem az lett volna, hogy egy év után hazaköltözünk, akkor a consolidator után ez lett volna a következő lépcsőfok számomra az Amazon vezérigazgatói pozícióhoz vezető úton. (viccelek persze)

UK Amazon angliai munka Swansea Amazon Fulfillment Center Stower Sweeper Problem solver Problem Zone

2015\05\18

36. Magyarok az Amazonban

Mi vagyunk a kisebbség

Hiába az ellenségkép kreálás. Az angolok nem utáltak, az emigráns magyarok nem voltak beszarva, akármivel is fenyegettek a brit pártok a választási kampányokban. Az amazonos magyarok csak azért nem alkottak egy egységes csoportot, mert ritkán futottak össze egymással odabent.

Tényleg muszáj erről a témáról is írnom, hiszen ráadásul most a brit parlamenti választások különös apropót is adtak a kelet-európai, így a magyar bevándorlók helyzetével kapcsolatos írásoknak. Már 2013-ban megindult a hisztériakeltés, akkor még csak az Európa Parlamenti választásokra való felkészülés jegyében próbáltak egymásra licitálni a pártok, hogy ki fogja jobban megszorongatni a bevándorlók tökeit. Ebben a versenyben végül a Nigel Farage vezette UKIP tudta a legnagyobbat mondani, és ezzel mindenki legnagyobb meglepetésére gyakorlatilag megnyerte az EP választásokat, ami már csak azért is nagy fegyvertény, mert a UKIP egy euroszkeptikus párt. Na több sem kellett a többi pártnak, igazolni látták azt a feltevést, hogy a 2015-ös brit parlamenti választásokat az fogja megnyerni, aki a legkeményebb korlátozásokat ígéri a bevándorlás megakadályozására. Kinti tartózkodásom alatt rossz volt hallgatni, ahogy egyre újabb és újabb ötleteket dobtak be a pártok.

nigel-farage.jpg

Nigal Farage, UKIP

Ellenségkép

Az persze senkit nem zavart, hogy Nagy Britannia bizonyíthatóan jól jár a kelet-európai bevándorlókkal. Egyrészt minden olyan munkát elvállalnak, amire a britek egyszerűen már nem hajlandóak, másrészt egyértelműen költségvetés-pozitív a jelenlétük, azaz a költségvetésnek sokkal több bevétele származik belőlük, mint amennyit adókedvezményben, szociális és egészségügyi támogatásban kivesznek a rendszerből. A most lezajlott brit parlamenti választásokon aztán megint csak mindenki nagy meglepetésére az eddig kormányzó konzervatívok (toryk) olyan többséggel nyertek, hogy egyedül is képesek lesznek kormányozni, a UKIP pedig határozottan veszítette eddigi pozícióiból. Jól mutatja egyébként, hogy ez az egész kérdés mennyire nem fontos már, hogy a választási győzelem után Cameron jelezte is, hogy szeretné ezt a kérdést még gyorsabban lezárni, mint ahogy arról eredetileg szó volt.

david_cameron.jpg

David Cameron, Konzervatív Párt

Senkit nem izgat

Én persze ezen nem izgattam magam túlságosan, hiszen tudtam, hogy én még a választások előtt elhagyom az országot. Úgy láttam ugyanakkor, hogy a többi magyar sem idegeskedett túl sokat azon, hogy mi lesz a választások után. Tény, hogy a legtöbb belengetett intézkedés a később érkezőkre vonatkozott, azt valahogy senki nem gondolta, hogy a már ott tartózkodó bevándorlókat is szívatni fogják. Míg itthonról többször is kérdezték rokonok, ismerősök, hogy mi lesz velünk, a kintiekkel való beszélgetések során egyszer sem merült fel ez témaként. Azt is el kell mondanom, hogy a helyiek részéről sem tapasztaltam soha semmilyen ellenérzést a bevándorlókkal szemben, bent a "gyárban" sem volt ez soha probléma. Csak a hülyéket nem szerették, az mindegy volt, hogy helyi hülye vagy külföldi hülye. Pedig sok külföldi volt, annak ellenére, hogy az ott nem London, szóval csak elvétve talált ide néhány bevándorló, és szinte soha nem ez volt az első célpont, az ide érkező külföldiek már jellemzően eltöltöttek legalább 1-2 évet Londonban vagy valamelyik másik angol nagyvárosban. Mint az korábban kiderült, én abba a kisebbségbe tartoztam, aki elsőre idejött. Na jó, persze én is úgy jöttem, hogy egy már itt, az Amazonban dolgozó magyar srác adta a tippet, ő lett tehát az első magyar ismerősöm az Amazonban. Ő azonban a műszakváltoztatással az éjszakai műszakba került, így aztán bent többet mi nem találkoztunk.

Folyosóbarátom

A második magyar amazonos ismerősöm Zsolti volt, akiről már hosszasan írtam korábbi posztokban. Meg is érdemelte, hogy külön posztot szenteljek neki, mert annyira egyedi eset volt. Zsoltival egy műszakban voltam, csak ő a csomagolóknál dolgozott. A stowerek között több magyar nem is volt, de Zsolti sorban szállította a magyar ismerősöket, mert a csomagolóknál viszont többen is voltak. Közülük Petit kell megemlítenem, mert vele volt alkalmam közelebbről is megismerkedni, hiszen miután Zsolti kiköltözött a lakásunkból, Peti szomszédságába költözött, és így természetes volt, hogy amikor Zsoltit viszem dolgozni, akkor Peti is jön velünk. Peti nem volt bőbeszédű, így azt a keveset, amit megtudtam róla, csak Zsolti elbeszéléseiből tudom. Eszerint Peti Londonból érkezett, ahol az autóbizniszben volt. Ez azt jelentette, hogy használt kocsikat vettek, kiglancolták őket, majd továbbadták haszonnal. Persze itt nem olyan Wheeler Dealers-es kiglancolásra kell gondolni. Kitakarították az autót, és már ez is elég volt, hogy drágábban tudják eladni, mint amennyiért vették. Peti aztán túlélte a karácsonyi "kaszát". A szüneteink pont váltották egymást, így mi állandóan a folyosón találkoztunk, én éppen ballagtam vissza szünetről, Peti meg csoszogott ki szünetre, félúton összefutottunk, és váltottunk néhány szót. Hívhatnánk ezt mondjuk folyosóbarátságnak.

picking.jpg

Egy magyar picker

A következő magyar amazonos ismerősöm Márk volt. Talán már korábban említettem, hogy mivel az András névvel nem voltak megbarátkozva az angolok, ezért, hogy elkerüljem, hogy mindig füttyögve meg integetve hívjanak, felírtam egy jó vastag filctollal a láthatósági mellényem hátamra a nevem. Egyszer az egyik pickerrel folytattunk egy kis small talk-ot angolul valami lényegtelen dologról, és miután befejeztük, hátat fordítottam neki, hogy a dolgomra menjek, mire megkérdezte, hogy melyik országból jöttem. Miután mondtam neki, hogy Magyarországról, már magyarul folytatta, mert hogy ő is magyar volt. Márk akkor már két éve dolgozott ott pickerként állandó státuszban. Sokat nem tudtunk dumálni, mindenkit hajtott a targetje, nem lehetett eldumálni az időt, mert akkor nem teljesült a productivity mutatónk.

Még egyszer hallottam magyar szót bent. Zsoltival beszélgettem magyarul, amikor egy csaj, aki éppen visszafelé sietett a szünetről melózni, megállt mellettünk egy pillanatra, hogy elcsodálkozzon azon, hogy mi is magyarok vagyunk, aztán már robogott is melózni.

Ennél persze több magyar dolgozott bent, de én ennyivel találkoztam. Saccra 10 magyar lehetett bent a karácsonyi csúcsidőszakban, és ezzel szerintem a lengyelek után a második legnagyobb külföldi csoport lehettünk, de persze a teljes 2000-es dolgozói állomány mellett ez a szám eltörpült.

UK Wales Amazon angliai munka Swansea

2015\05\11

35. Közös észosztás az Amazonban

All hand meeting

A melósnak valahogy jól esik, ha a főnökök veszik a fáradtságot, hogy néha elmondják, mit tervez a cég a következő időszakra. Ez még akkor is igaz, ha egyébként nem is feltétlenül értik, hogy ez miért fontos számukra. Pedig van ennek értelme, és ezt tudják az Amazonban is, éppen ezért rendszeresen tartanak a melósoknak úgynevezett All hand meetingeket. Alant megtudjátok, hogyan is zajlanak ezek a találkozók.

Az első ilyen meetingnél persze még nem tudtam mire kell számítani. Wayne, a munkairányító a reggeli brifingnél mondta, hogy 11-kor lesz az All hand meeting, akkor mindenki menjen fel abba a terembe, ahol anno az Induction Day-en az első okosságokat hallottuk. Én természetesen annak rendje és módja szerint elfelejtkeztem az egészről, és csak az tűnt fel kb. 11 óra 5 perc tájékán, hogy furcsa csend van és valahogy nem találkozom a kollégákkal. Na ekkor jutott eszembe, hogy nekem most valahol máshol kellene lennem. Szépen komótosan felballagtam az említett teremben, közben reménykedtem abban, hogy itt is olyan pontosan kezdik a megbeszéléseket, mint a korábbi munkahelyemen, azaz minimum 10 perces késéssel. Sajnos ez itt nem divat, és mire felértem, már javában tartott az észosztás. Szerencsére volt arra lehetőség, hogy hátulról, viszonylag feltűnésmentesen be tudjak slisszolni a nézőközönség soraiba. A bejárati ajtónál persze elkapott az egyik menedzser, de csak azért, hogy egy kéziscannerrel leolvasva a badge-emet "kivegyen" munkából, azaz ezt az időt nem számítják bele a productivity mutatóba. Még biztatott, hogy a bejárat melletti asztalokról vételezzek magamnak egy dobozos üdítőt meg egy csoki, aztán üljek le valamelyik szabad székre.

amazon-employees.jpg

Először a lelkesítés

A kollégák már ott szürcsölgették az üdítőjüket, majszolgatták a csokijukat, az előadó pedig mondta a mondókáját. Mindig a raktár vezetője tartotta az előadást és ahogy már írtam ezek elég jó vezetők voltak, karizmatikus személyiségek, remek előadók. Lényegre törő előadásokat tartottak, világos, egyértelmű mondanivalóval. Ez persze azért is érdekük volt, hiszen amíg ott ülünk az előadáson, addig sem dolgozunk, igyekeztek tehát olyan rövidre fogni, amennyire csak lehetett. Az előadások témája általában ugyanaz volt. Először beszámoltak az elmúlt időszak eredményeiről. Például a karácsony utáni időszakban tartott All hand meetingen büszkélkedtek el azzal az adattal, hogy raktár megdöntötte eddigi rekordját azzal, hogy 450.000 darab árut küldtünk ki. Egy nap alatt. Egy kicsivel többet, 500.000 darabot pedig bepakoltunk mi, stowerek, megint csak egy nap alatt. Na ezen azért én is csak ámultam. Amikor ilyeneket hall a melós, akármilyen unott és cinikus is, azért csak eltölti egy kis büszkeség.

Aztán a tervek

Ezután általában a következő időszakra vonatkozó tervek szoktak következni. Karácsony előtt az új műszakbeosztásokról és túlórákról beszéltek. Amikor az Amazon Fire Phone bevezetése előtt álltunk, akkor meg a telefon volt a téma. Még egy kis tombolát is csináltak. Mielőtt beléptünk a terembe, kezünkbe nyomtak egy sorsjegyet, aminek a párját az előadás végén kihúzták egy kalapból. A nyertes kapott egy Fire Phonet. Szívesen megnyertem volna, hogy rögtön eladjam, de sajnos nem nekem kedvezett a szerencse, hanem egy elképesztő lepukkant kinézetű, hosszú, ősz hajú, atlétatrikós palinak. Igyekeztek persze minden alkalommal valamivel feldobni az eseményt. Előfordult például, hogy nem csokit osztogattak, hanem borzasztóan habos, cukormázas süteményeket, amikre elég volt csak ránézni, máris belesajdult a fogam. A meetingeket mindig úgy időzítették, hogy utána rögtön szünet legyen, találkozók után tehát még el tudtuk intézni az ügyes-bajos dolgainkat, aztán a szokott rendben visszamentünk dolgozni.

firephone.jpg

Munkásököl, vasököl. Oda üt, ahova köll.

Számomra a legérdekesebb rész mindig a szakszervezet körüli csörte volt. Azt érdemes tudni, hogy kint nagyon erősek a szakszervezetek, nem olyan vicc az egész, mint itthon. Ott komolyan veszik a szakszervezetet, mert egy pillanat alatt sztrájkba hívják a melósokat, ha valamilyen érdeksérelmet tapasztalnak. Azon tényleg csak nevetni tudtam, amikor azt a hírt hallottam, hogy a Magyar Telekom megállapodott a szakszervezettel, hogy 1.700 embert, a dolgozóinak a 25% bocsátja el. Mi volt a másik opció? Hogy a felét rúgja ki? És innen alkudta le a szakszervezet 25%-ra? Ehhez adta a szakszervezet a nevét? Hát ilyen kint biztosan nem történhetett volna úgy, hogy nincs belőle irtózatos nagy botrány és természetesen sztrájk. Mielőtt én kiérkeztem, akkor is volt egy sztrájk, és azóta is lehet hallani híreket, hogy a német vagy a lengyel Amazon dolgozók sztrájkba lépnek leginkább az alacsonynak tartott bérek miatt. Minden nap leállás óriási veszteségeket okoz az Amazonnak, nem beszélve a rengeteg elégedetlen ügyfélről, aki a sztrájk miatt nem kapja meg a megrendelt terméket. Nem csoda, hogy a vezetők az ilyen All hand meetingeket is igyekeztek nagyon óvatosan fogalmazni. Ha a szakszervezet szóba is került, először mindig azt mondták el, hogy támogatják annak működését és természetesen bárki szabadon beléphet, de után felsorolták azt is, hogy a szakszervezetek milyen ügyekben hátráltatják a cég, a raktár működését. Ezeket természetesen kérdések és hozzászólások szokták követni a nézőközönség soraiból, nyilván a szakszervezet vezetőitől. És a hozzászólok nem is finomkodtak, kemény beszólások, bekérdezések és viták szoktak kialakulni. Nagyon szórakoztató volt.

Amerikából jöttem, mesterségem címere...

shara_rhodes.jpg

Az egyik All hand meeting nagyon emlékezetes volt, de nem a szakszervezettel kapcsolatos csörte miatt, hanem azért, mert ott mutatkozott be a raktár új vezetője, Shara Rhodes. Valamiért Sarah úgy gondolta, hogy meg kell a melósokkal osztania teljes élete történetét, és tulajdonképpen ettől lett érdekes a találkozó. Egyrészt egy vicces kis prezentációt rittyentett, amiben igyekezett félig komoly wales-i kapcsolódásokat belecsempészni, másrészt kiderült, hogy egyenesen az USA-ból, egy ottani Amazon raktárból érkezett, harmadrészt pedig haditengerészeti vadászpilóta volt, mielőtt leszerelt és elszegődött az Amazonhoz. Na erre mondják pestiesen, hogy nem semmi. Na de akármi is a téma, a lényeg, hogy a melós azt érezze, hogy bevonják, hogy mindenről tájékoztatják, és hogy számít a véleménye. Persze valójában egyáltalán nem.

 

Ha kíváncsi vagy arra, hogyan és miért kezdtem el az Amazonban dolgozni, katt ide.

uk szakszervezet union Wales Amazon angliai munka All hand meeting

süti beállítások módosítása